3p

Komoly emelkedéssel kezdett szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely az első órákban közel 3 százalékkal kapaszkodott előző napi értéke fölé. A vezető részvények közül főleg az OTP és a Mol lódult meg, a bank papírjai a korábbi csúcs fölé drágultak, már több mint 5200 forintot értek.

Komoly emelkedéssel kezdett szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely az első órákban közel 3 százalékkal kapaszkodott előző napi értéke fölé. A vezető részvények közül főleg az OTP és a Mol lódult meg, a bank papírjai a korábbi csúcs fölé drágultak, már több mint 5200 forintot értek.

A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően 20 070 pontig emelkedett a BUX index a szerdai kereskedés elején, ez 2,94 százalékkal volt magasabb a kedd délutáni értéknél. A több mint 500 pontos emelkedés mellett magas volt a forgalom, a nap elején már majdnem 15 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike felfelé indult a nyitás után, főleg az OTP és a Mol árfolyama lódult meg jelentősen. A bankpapírokért 5200 forintot kellett adni a nap első felében, ez 4 százalékos drágulást jelentett, míg a Mol 4,36 százalékos szárnyalást követően 15 550 forinton állt. Ismét 800 forintig erősödött a Magyar Telekom, így a távközlési részvények 0,88 százalékkal voltak drágábbak, mint kedden.

Jól indult a nap a gyógyszergyártók számára is: a Richter 1,41 százalékos drágulással 37 300 forintig kapaszkodott, míg az Egis 19 300 forintos szintje 2,33 százalékkal volt magasabb a kedd délutáninál.

Jól kezdte a szerdai napot a forint is a bankközi devizapiacon, délelőttre ismét 270-ig erősödött a magyar fizetőeszköz az euró ellenében. A nap első felében tapasztalt 269,98-as árfolyam 0,82 százalékkal volt alacsonyabb a kedd délutáninál. A dollárral szemben 183,64-ig erősödött a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank jegyzése 177,74 forint volt.

Elsősorban a kedvező nemzetközi hangulatnak volt köszönhető a javulás a nap első felében, sokat számított, hogy kedden Ben Bernanke, az amerikai jegybank elnöke bejelentette, hogy jó eséllyel véget ért a recesszió az Egyesült Államokban. Szerdán a vezető európai részvénypiacok is emelkedéssel nyitottak, az első pár óra után a londoni FTSE 1,14 százalékos pluszban volt, a frankfurti DAX pedig 0,87 százalékkal állt keddi záróértéke felett. Régiónkban a varsói WIG 20 1,62 százalékkal erősödött, a prágai tőzsde PX indexe pedig 1,46 százalékkal lódult meg a nap elején.


A Wall Street vezető határidős indexei délelőtt közel fél százalékos pluszban voltak, ami arra utalhat, hogy szerdán is folytatódik majd az emelkedés. A délutáni nyitásig persze még változhat a hangulat, ráadásul inflációs adatok is jönnek, melyek megbolygathatják a piacot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!