2p

Ma délután több fontos makroadat is megjelenik a tengerentúlon, elsősorban az inflációs indikátorokra érdemes figyelni.

Magyar idő szerint délután fél háromkor megint nagyüzem lesz Amerikában, több fontos adatot is közölnek a hatóságok. A gazdasági növekedés felülvizsgált adata mellett néhány fontos inflációs indikátor is megjelenik, ráadásul ma jelennek meg a szokásos heti munkanélküliségi adatok és a folyamatban lévő lakásértékesítések statisztikája is.

Ma jelenik meg az első negyedéves gazdasági növekedés felülvizsgált adata, az elemzők arra számítanak, hogy a hatóságok nem fognak változtatni a 0,9 százalékos előrejelzésen. Ezzel egyidőben jelenik meg az átlagos fogyasztói kosár árindexének alakulása és a személyes kiadások statisztikája is.

A fogyasztói kosár árindexe fontos előrejelzője az inflációnak, mivel ez a mutató azt tartalmazza, hogy egy átlag amerikai által igénybe vett áruk és szolgáltatások mennyivel drágultak az elmúlt időszakban. A tavalyi negyedik negyedévben 3,7 százalékos volt a drágulás ezen a téren.

A személyes kiadások alakulása is fontos inflációs jelzőszám lehet, mivel az áremelkedések idején visszaesik a lakossági fogyasztás. Ezenkívül a gazdasági növekedésre is jelentős hatással van ennek alakulása, mivel az amerikai gazdaság kétharmadát a belső fogyasztás adja. A tavalyi év utolsó három hónapjában 2,3 százalékos volt a személyes kiadások emelkedése, most arra számítanak, hogy az első negyedévben 2,1 százalékkal többet költöttek az amerikaiak.

Ma délután jelenik meg a szokásos munkanélküliségi statisztika is. A tartós munkanélküliek számában kismértékű emelkedést várnak a szakemberek, míg az új munkanélküliek száma a múlt heti 381 ezerről 375 ezerre csökkenhet a konszenzus szerint.

A májusi lakáseladási adatok szintén ma délután jelennek meg az Egyesült Államokban. Az elemzők arra számítanak, hogy az áprilisi 4,89 millió után a múlt hónapban 4,95 millióra emelkedett a folyamatban lévő lakáseladások száma. Éves szinten 1,2 százalékos emelkedést várnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!