2p

A 2008-as válságot is megjósoló közgazdász olajügyben is megszólalt.

Nouriel Roubini szerint bár az alacsony olajár valamennyi olajexportőr országot nyomás alatt tart és közülük is Szaúdi-Arábia szenvedi el a legnagyobb GDP veszteséget, az országnak középtávon mégis előnyös lehet, ha nem csökkenti kitermelését. A Dr. Balsorsnak is nevezett közgazdász erről egy keddi konferencián beszélt – írja a Fortune.

Szaúd-Arábia ezzel lényegében felfalja azokat a vetélytársait, akik nem rendelkeznek akkora tartalékokkal, ilyen például Oroszország és Venezuela. Ha pedig növelik kitermelésüket, azzal másokat is kapacitásbővítésre kényszerítenek, olyanokat, akiknek ez súlyos terheket jelent. Roubini szerint ha Szaúd-Arábia kibírja az 1-1,5 éves szűkös időszakot, akkor a végén magasabb árakkal és nagyobb piaci részesedéssel folytathatja az energiapiacon.

Ezt az elméletet nem csak Roubini osztja, korábban a szaúdi király unokaöccsének, Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúdnak, - aki nem mellesleg az ország legnagyobb vállalatának, a Kingdom Holding Companynak a vezetője – is magyarázkodnia kellett. Ő badarságnak minősítette, hogy az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia titokban megállapodott az alacsony árak fenntartásában, hogy így gyakoroljon nyomást Oroszországra az ukrán válság miatt. Rámutatott, hogy az olajárak esése egyaránt sújtja Oroszországot és Szaúd-Arábiát, de nagy tartalékai miatt Szaúd-Arábián nem látszanak ennek jelei. "Nincs semmiféle politikai összeesküvés Oroszország ellen. Mert ha ezt tennénk, azzal lábon lőnénk magunkat".

A herceg, akinek vagyonát a Forbes magazin 19,6 milliárd dollárra (4,4 ezer milliárd forintra) becsüli, és ezzel ő lehet a világ 26. leggazdagabb embere, úgy gondolja, hogy az olajárak soha többé nem kerülnek 100 dollár fölé. Megítélése szerint az áresésben egyaránt szerepet játszott a túlkínálat és az olaj iránti gyenge kereslet, és amennyiben ez a helyzet nem változik, az árak további csökkenése várható. Ugyanakkor ha a kínálat csökkenni fog, a kereslet pedig kissé emelkedik, az árak felfelé indulnak.

mfor.hu/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!