5p

A palaolaj kitermelés világpiacra gyakorolt hatása forradalmasíthatja az energiapiacot a következő néhány évtizedben, mivel jelentős olajár-csökkenést és magasabb globális GDP-t hozhat magával. Várhatóan geo- és üzletpolitikai változtatásra is kényszeríti az olaj- és gázvállalatokat – állítják a PwC szakértői nemrég megjelent elemzésükben.

A Shale oil – the next energy revolution című tanulmány olyan lehetséges forgatókönyvvel számol, mely figyelembe veszi a jövőben potenciálisan fellendülő palaolaj kitermelésnek az olaj világpiaci árára gyakorolt hatását. A szakértők azt is vizsgálják, hogy ezek a változások hogyan befolyásolnák a szélesebb gazdaságot, valamint az olaj- és gázipart a 2035-ig tartó periódusban.

Energia- és gazdaságevoluciós jelentőségű

John Hawksworth, a PwC közgazdásza, a jelentés társszerzőjeként elmondta: “A megnövekedett palaolaj kínálat okozta alacsonyabb olajárak jelentősen befolyásolhatják a világgazdaság evolúcióját, mivel több előállított alapanyaghoz juthatunk hozzá ugyanakkora költségek mellett. Ezen hatások okán a palaolaj kitermelés világszintű elterjedése miatt a globális GDP összesen körülbelül 2,3-3,7 százalékos növekedést könyvelhet el 2035-re. Ez nagyjából akkora mértékű változás, mintha abban az évben egy Egyesült Királyság méretű gazdaság teljesítményét még hozzáadnánk az összes GDP-hez.

Mindezek mellett az olajár csökkentés pozitív gazdasági hatása országonként meglehetősen különböző képet mutathat. Az olyan nagy olajimportáló országok, mint például India és Japán akár 4-7 százalékos növekedést tapasztalhatnak 2035-re, míg az Egyesült Államok, Kína, Németország és az Egyesült Királyság teljesítménye 2-5 százalékkal javulhat.

Ezzel ellentétben a legfőbb olajexportálók, azaz Oroszország és a Közel-Kelet szignifikáns veszteséget realizálhatnak hosszú távon, hacsak nem képesek palaolaj termelésüket magasabb szintre emelni.

Újra kell gondolni az olajár pronózisokat

„A palaolaj innovatív lehetőség a megfizethető energiaárak, a forrás diverzifikáció, az energiafüggetlenség és energiabiztonság irányában, amely hosszú távon akár a globális gazdaság újraformálásához is vezethet. Fontos azonban ezeket az előnyöket a már meglévő környezetvédelmi célokkal összhangban kezelni, helyi és globális szinten egyaránt. ” – véli Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

A szakértő szerint a palaolaj térnyerése a vállalati értéklánc megváltozását is sejteti. Így a hosszú távú előrejelzéseken alapuló, folyamatos olajár-emelkedést jósló befektetési döntéseket minden gazdasági szinten érdemes és szükséges újragondolni.

Az elemzés szerint a palaolaj kitermelése magában hordozza a lehetőséget, hogy a jelenlegi amerikai bázisú felhasználáson túlnőve, 2035-re a világ teljes olajkészletének 12 százalékát alkossa. Mivel az olaj kereslete viszonylagosan rugalmatlan az árváltozásokra. 2035-re az olaj árának körülbelül 40 százalékos csökkenése lenne szükséges a kereslet olyan mértékű növekedéséhez, hogy az a felduzzadt kínálattal egyensúlyba kerülhessen. Bár megfontolandó lehetőség, hogy az olajár csökkenése akár 25 százalékon is tartható lenne, ha az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete) csökkentené a kibocsátását - ezzel részben ellensúlyozva a megnövekedett palaolaj kitermelést.

Az elemzés szerzői szerint a palaolaj-források elérhetőségének és hozzáférhetőségének lehetősége, valamint a megnövekedett kitermelés becsült hatása az olajárakra olyan szintű változást sejtet, amely az olajipar határain messze túlmutat.

A tanulmány összegezte a lehetőségeket és kihívásokat a kormányzatok, az energiaszektor szereplői és ügyfeleik számára:

  • A palaolaj-forrásokkal valószínűsíthetően rendelkező, jelenlegi olajimportáló országok vezetőinek szükséges megérteniük és látniuk a palaolaj-kitermelést támogató intézkedések gazdasági potenciálját, illetve az általuk megszerezhető hasznot – ráadásul szükséges mindezeket a megfelelő stratégiával egyensúlyba hozni a jelenlegi alternatív helyi és nemzeti környezetvédelmi célokkal (pl.: dekarbonizáció).
  • Az olajexportra épülő gazdaságoknak hosszú távon igazodniuk kell az alacsonyabb jövedelemáramláshoz és/vagy saját, független forrásokat kell találniuk (pl.: palaolaj, gáz).
  • A palaolaj (és palagáz) befolyásolhatja a geopolitikai erőviszonyokat azzal, hogy növelné az olyan országok energiafüggetlenségét, mint az Egyesült Államok és Kína, illetve csökkentené az OPEC befolyását.
  • Az olajvállalatoknak egyrészt újra kell gondolniuk jelenlegi portfóliójukat és tervezett projektjeiket az alacsonyabb olajárak figyelembevétele mellett, másrészt üzleti modelljeiket hozzá kell igazítaniuk a palaolaj kitermeléshez szükséges kisebb léptékű, ám jobban standardizált termelési módszerhez.
  • A jelenlegi helyzetben előrevetíthető olajáraknál alacsonyabb árszint hosszú távon szintén bevételt generálhatna az olajtól és a hozzá kapcsolódó termékektől függő vállalatoknak (pl.: petrolkemikáliák és műanyagok, légitársaságok, fuvarozási vállalatok, gépkocsi gyártók stb.)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!