2p

A nap végén 0,49 százalékos mínuszba húzták a magyar részvénypiacot. A forint viszont szépen búcsúzik a héttől.

A BUX index alacsony, 6,3 milliárdos forgalomban 0,49 százalékot veszített értékéből és 18 706 ponton fejezte be a napot. A vezető részvények szinte mindegyike ehhez hasonló, szerény mínusszal kénytelen pihenőre vonulni. Ez alól egyedüli kivétel a Magyar Telekom, hiszen a csütörtökihez képest 0,3 százalékkal magasabb árfolyamon, 326 forinton zárt.

A legnagyobb mínuszt a Mol volt kénytelen pénteken elkönyvelni: 0,9 százalékos árfolyamcsökkenés után 16 450 forinton állt meg a részvények ára.

A gyógyszergyári papíroknak sem volt fényes napja, hiszen a Richter 3700 forintos árfolyama 0,51 százalékkal marad el a tegnapitól. A szektortárs, Egis pedig 0,28 százalékos lecsorgás után 20 890 forinton zárt. Az OTP 0,42 százalékkal alacsonyabb árfolyamon fejezte be a napot, 4491 forintot ért záráskor egy részvény.

Az állampapírok másodlagos piacán a már napok óta megszokottnak mondható csendesség uralkodott, hiszen a 10 éves papírokat leszámítva csak néhány bázisponttal lett olcsóbb az árazás. A 10 éveseknél viszont 8 bázispontos csökkenéssel még közelebb került a hozam a 6 százalékhoz (6,09 százalék a pénteki záró).

A forint viszont egész jó napot tudhat magáénak, hiszen tovább tudott erősödni a főbb devizákkal szemben. A tőzsdezárás idején egy euróért 296,7 forintot kellett adni a bankközi piacon, míg egy amerikai dollár 222,2, egy svájci frank pedig 241,2 forintot ért.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!