2p

Emelkedéssel nyitották a hetet a vezető New York-i tőzsdemutatók köszönhetően a AT&T által bejelentett felvásárlási hírnek, melyet a piac a fellendülés jeleként értékelt.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,50 százalékkal 12036,53 pontra nőtt hétfőn. Az S&P 500-as mutató 1,50 százalékkal 1298,38 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,83 százalékkal 2692,09 pontra erősödött.

A piaci hangulatot alapvetően befolyásolta az a hír, hogy eladja amerikai érdekeltségét a T-Mobile. Közel másfél százalékkal emelkedett az AT&T árfolyama arra a bejelentésre, hogy 39 milliárd dollárért megvásárolja a Deutsche Telekom amerikai távközlési üzletágát. A seattle-i székhelyű T-Mobile USA 38 ezer dolgozót foglalkoztat. Az AT&T riválisa, a Sprint Nextel Corp árfolyama több mint 16 százalékkal esett.

A Tiffany, a világ vezető ékszerháza több mint 5 százalékkal erősödött, miután a vártnál kedvezőbb tavalyi utolsó negyedévi adatokat közölt. A cég ugyanakkor 5 centtel 57 centre csökkentette folyó negyedévi részvényarányos eredményét, elsősorban a japán földrengésnek a forgalomra gyakorolt hatására.

Ami a kedvezőtlen híreket illeti, abból is jutott hétfőre, noha a piac ezekre nem reagált. Aggodalomra adhat okot, az az adat, mely szerint csökkent a használt lakások forgalma februárban - közölte az amerikai ingatlanügynökségek szövetsége (NAR) hétfőn. Az értékesített lakások száma az Egyesült Államokban július óta legnagyobb mértékben, 9,6 százalékkal éves szintre kivetítve 4,88 millióra esett a januári 5,4 millióról. (Az adat azt jelzi, hogy hány adásvétel lenne egész évben, ha minden hónapban annyi lenne, mint a tárgyhónapban.) Elemzők jóval szerényebb, 3,9 százalékos csökkenést vártak januárhoz képest.

A következő napokban visszaesést okozhatnak a Portugáliából érkező hírek is, hiszen már a lisszaboni kormány sem zárja ki, hogy Portugália a görögök és az írek sorsára juthat: a portugál pénzügyminiszter hétfőn nyíltan arról beszélt, hogy országa olyan helyzetbe sodródhat a belpolitikai válság miatt, amelyen csak külső segítséggel lehet úrrá lenni.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!