1p

A BUX 0,59 százalékos emelkedéssel, 29 340,88 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta: délután az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése volt a figyelem középpontjában, de fontos új információk nem kerültek nyilvánosságra, így érdemi elmozdulások nem történtek a piacokon, illetve az amerikai elnökjelölti vita sem okozott piaci mozgásokat. A magyar tőzsde pozitív hangulatban, emelkedéssel zárt, a vezető papírok mindegyike pluszban fejezte be a kereskedést - tette hozzá.

A Mol 0,47 százalékkal 18 285 forintra erősödött, az OTP-részvények ára 0,54 százalékkal 7590 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 0,43 százalékkal 463 forintra emelkedett, a Richter-papírok árfolyama 48 forinttal, 0,81 százalékkal 5949 forintra nőtt.

A forint - mint ahogy egész héten eddig - csütörtökön is enyhén gyengült, egy euróért kora este 307,5 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 281,2, egy svájci frank pedig 283,5 forintot ért. 

Az állampapírok másodpiacán 3-7 bázisponttal csökkentek a hozamok. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!