4p

Szeptember 1-én feldarabolják a Mol részvényeket, a mostani 1000 forint névértékű papírok helyett 8 darab 125 forintos papír kerül virtuális forgalomba. Járhat-e mindez bármilyen változással a részvényesek szempontjából?

A Mol árfolyama ugyan nem változott számottevően az idei évben, hiszen az első negyedéves fellendülés után a kora nyári időszakban veszített értékéből a papír. Így az idei évben többnyire a 20 és a 22,5 ezres szint között hullámzott a tőzsdei árfolyam. Ugyanakkor az 1 000 forintos névértékhez képest így is jelentősnek mondható a tőzsdei jegyzés értéke, ez pedig felszínre hozta az igényt, hogy feldarabolják a részvényeket.

Szeptember 1-i hatállyal kerül sor a lépésre, ekkor a Mol részvények 1:8 arányú felaprózását végrehajtják. Az új névérték 125 forint lesz, tehát 1 db 1 000 forint névértékű törzsrészvény helyébe 8 darab, egyenként 125 forint névértékű törzsrészvény lép.

Érdekli a Mol részvény, esetleg Ön is vásárolna? Regisztráljon az Mfor Trader szolgáltatására, hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Felmerül, hogy miért érdemes feldarabolni a részvényeket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar piacon a részvényfelaprózás (split) jellemzően növeli az adott részvény tőzsdei forgalmát, mivel az újabb szereplők belépése nyomán emelkedik a likviditás. A hivatalos kommunikációban a Mol is azt jelezte, hogy ezzel szeretnék biztosítani a lakossági befektetők számára, hogy akár kisebb összegű befektetéssel is tulajdonrészt tudjanak vásárolni a Molban.

Az ilyen típusú lépésnek számos esetben az árfolyamra is jótékony hatása van, főként amennyiben olyan időszakban következik be, mikor a vállalat stabilan, jól teljesít. Erre több példát is láthattunk a közelmúltban a hazai, illetve nemzetközi piacokon.

Az split kapcsán az Equilor elemzői korábbi hazai és nemzetközi példákat is megvizsgáltak, és azt tapasztalták, hogy a felaprózást megelőző és az azt követő 3 hónap árfolyama szinte minden esetben növekedést hozott. Ezzel szemben a nemzetközi piacon már korántsem egyértelmű, hogy egy ilyen lépés a forgalom növekedésével járna.

A múltbéli tapasztalatok azt mutatják idehaza, hogy az esetek többségében a részvényfelaprózást követően a forgalom növekedésével együtt a részvény árfolyama is jelentősen emelkedni kezdett. Az OTP a 2002-es splitet követő 3 hónapban +9,8 százalékos teljesítményt ért el, úgy, hogy közben a másik három blue chip (Mol, Richter, Telekom) árfolyama csökkent. Hasonló volt a helyzet a Richter esetében, amely szintén árral szemben úszott a feldarabolást követően. A gyógyszergyártó esetében 35 700 forintnál történt meg az 1:10-es felaprózás. A részvény forgalma több mint megkétszereződött, az árfolyama pedig közel 15 százalékot emelkedett a következő negyedévben.

A két amerikai óriás esetében vegyes képet láttunk, mivel az Apple forgalma csökkent a felaprózást követően. Ez az időzítéssel is magyarázható, hiszen nyár elején történt a split. A Netflix 67 azázalékos forgalom növekedése viszont kiemelkedőnek mondható, még ha az árfolyam nem is mutatott érdemi emelkedést 3 hónap alatt. A Henkelnél a forgalom szinte változatlan maradt, azonban árfolyama közel 7 százalékot esett a kedvezőtlen piaci környezet hatására.

Nagy kérdés, hogy a Mol esetében a split valóban pozitív hozadékkal jár-e, az Equilor elemzői ugyanakkor úgy vélik, hogy igazi emelkedés akkor jöhet, ha kedvező a részvénypiaci hangulat, és a vállalat fundamentumai is jók. Jelenleg elmondható, hogy a hazai makrokörnyezet támogató, a Molban pedig látható annyi potenciál (INA lehetséges eladása, kiskereskedelmi szegmens eredmény növekedése), amely a felaprózás után is lökést adhat az árfolyamnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!