2p

Enyhe erősödéssel nyitott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index dél körül kevesebb mint fél százalékkal állt tegnapi értéke felett. A vezető részvények többsége drágulással tudott kezdeni, csak a gyógyszergyártók gyengélkednek tovább.

21 931 ponton állt a csütörtöki nap első felében a BUX index, ez 0,14 százalékkal volt magasabb a szerdai záróértéknél. A forgalom alacsonyabb a szokásosnál, alig 4 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között az első órákban.

A vezető részvények többsége javítani tudott a nyitás után, a gyógyszergyártók viszont tovább gyengélkednek. Az OTP 5345 forintba került, ami 0,85 százalékos erősödést jelentett tegnaphoz képest, míg a Mol 22 695 forintos szintje 0,02 százalékos lecsorgásnak felelt meg. Eközben a Magyar Telekom ugyanúgy 565 forintot ért, mint tegnap délután.

A negatív oldalon kezdtek viszont a gyógyszergyártók: a Richter 36 500 forintos árfolyama 0,41 százalékkal maradt el a tegnapitól, míg az Egis 1,46 százalékos gyengülést követően 18 620 forinton állt.

Továbbra is jól tartja magát a forint a bankközi devizapiacon: csütörtök dél körül 273,91 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,18 százalékkal alacsonyabb volt a szerdai szintnél. A dollárral szemben 195,38-nál állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 217,14 forintba került.

A vezető európai részvénypiacokon is pozitív hangulatban indult a kereskedés: a londoni FTSE a nap felénél 0,32 százalékkal állt tegnapi záróértéke felett, míg a frankfurti DAX 0,46 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,65 százalékkal emelkedett fél nap alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!