2p

Egy ritkán előforduló technikai jelzésnek köszönhetően erősen megnőtt az esélye, hogy egy-két éven belül a korábbi 1.575 pontnál lényegesen magasabb értékeket is lássunk a tengerentúli börzemutató esetében.

A trendek vizsgálatakor a befektetők különös figyelmet fordítanak az 50- és 200 napos (órás, hetes stb.) mozgóátlagok egymáshoz való viszonyának. Ezek keresztezése egymással sokszor jelez előre egy viszonylag hosszabb ideig tartó trendet, ezért is nevezték el "arany keresztnek" az 50-esnek a 200-ast alulról metsző "bullish" jelzését és "halál keresztnek", ennek az ellenkezőjét.

S&P 500 heti:
Megfigyelve az S&P 500-as index heti bontásban készült chart-ját látszik, hogy az említett indikátoroknak az egymással történő találkozása meglehetősen ritka. Az elmúlt tíz évben mindösszesen négy alkalommal került rá sor, de egyik esetben sem "úszta meg" a piac 30 százaléknál kisebb mozgással a jelzés pillanatától számítva.


Jelenleg éppen egy "arany kereszt" van kialakulóban, ami - figyelembe véve az elmúlt időszak tapasztalatait, most is hozhat még további 30 százalékos, vagy akár még nagyobb emelkedést az indexben. Ez nem hogy magasabb értéket vetít előre, mint a korábbi, 2007 őszi csúcs, amikor a mutató 1575 ponton tetőzött, de akár számolni lehet 1700 pontos vagy annál magasabb indexértékkel is az elkövetkező egy-két éven belül.

Gede Balázs
Tőzsdeklub

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!