2p

Az amerikai optimizmus adhatja meg az alaphangot a pesti parketten is. Tegnap a tengerentúlon a Dow 1,4 százalékot ugrott, miközben a kötvényhozamok 5,2 százalékig estek. A kedvező hírek hatására a feltörekvő piaci devizák, így a forint is erősödött.

Amerika a tegnapi kiskereskedelmi adatok lendületet adtak a tengerentúli börzéknek, jelezve, hogy a medvének még várnia kell, egyelőre továbbra is a bika az úr a piacon.

Itthon a piac valószínűleg veszi a 26600 feletti ellenállást, és ismét a 27000-es szintet veheti utánna célba.

Céges híreket illetően az Orco mai piacra lépése érdemel említést, az ingatlanberuházással és hasznosítással foglalkozó cég vezetői szerint a papír a következő felülvizsgálatkor bekerülhet a Bux-kosárba, ami a kisbefektetők számára is érdekessé teheti a részvényt.

Megoszlik a szakma véleménye, mennyire sikeres a kis cégeket a tőzsdére terelni szándékozó akció, ám a GKM és a Bét két éve elindított programja folytatásaként, újra meghirdeti a tőzsdei bevezetésre készülő gazdasági társaságoknak szóló pályázatát. Mint a tőzsde közleménye fogalmaz a 2006-ban meghirdetett pályázaton három cég nyert el támogatást, melyek közül az RFV Zrt. tőzsdei bevezetése már sikeresen meg is történt, míg az Orco Property Group S.A. listázása folyamatban van. A pályázati keretössze 100 millió forint.

A mai nyitóárakat tekintve minden felele kezdett a Bux 200 pontos pluszban áll. A Mol 24800, az OTP 9570, a MTelekom 952, míg a Richter 36600 forint.

A forint erősebben nyitott csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 252,80/253,00 forinton jegyezték a szerdai 253,60/70 forint után. A devizapiacok megnyugodtak a szerdai hektikus ingadozás után, amit az amerikai tízéves kincstárjegy 5,33 százalékig ugró hozamszintje idézett elő. Csütörtökre 5,20 százalékig esett vissza az amerikai állampapír hozama, ami jót tett a feltörekvő piaci devizáknak, a forinttal együtt erősödött a lengyel zloty is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!