2p

A szakértők szerint jó, hogy sokan nyitnak megtakarítási számlát, de a befizetéseket növelni kellene.

Hat százalékkal, vagy akár afelett is bővülhetett tavaly a magyar biztosítási piac. Erről Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke beszélt az mfor kérdésére egy mai háttérbeszélgetésen.

Tájékoztatása szerint még csak a harmadik negyedéves eredmények állnak rendelkezésre, de az akkori 6,5 százalékos bővülés alapján meg lehet kockáztatni, hogy az év egészében 6 százalék körüli növekedést tudott produkálni a piac.

Kifejtette, hogy a biztosítási piac működése normál körülmények között általában kétszeresen haladja meg a gazdasági növekedést. Ettől a 6 százalékos várható eredmény elmarad – hiszen a magyar GDP a várakozások szerint 4,0-4,1 százalék között alakulhatott 2017-ben – de ettől függetlenül elégedetten nyilatkozott a szektor teljesítményéről.

Mint mondta, a biztosítási piacot elsősorban a nyugdíjbiztosítások húzták tavaly. A tájékoztatón elhangzott, hogy sikerült előrelépést elérni a tudatos felkészülésben az időskorra: egyre többen döntenek úgy, hogy idejében elkezdik a felhalmozást a nyugdíjas évekre.

A rendszeresen félretett összegeknél azonban még lát fejlődési lehetőséget Kozek András, a MABISZ életbiztosítási tagozatának vezetője. Mint mondta, az ügyfelek jellemzően havi 15-20 ezer forintot helyeznek el a nyugdíjtakarékossági számláikon, s általában a harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején járók indítanak számlákat. Ebből azonban nem gyűlik össze akkora összeg a nyugdíjba vonuláskor, ami biztosítani tudná a korábbi életszínvonalat, például fedezni lehetne belőle egy komolyabb külföldi utat. Példaként említette, hogy a futamidő végén egy 10 millió forintos megtakarítás egy tipikus nyugdíjas életszakasz - 15-16 év - során havi mintegy 50 ezer forintos kiegészítést biztosítana az állami nyugdíj mellett.

Kozek azonban bízik benne, hogy idővel ebben is lesz változás, és emelkedni fog a havi átlagos befizetések összege. Arra is figyelmeztetett, hogy minél előbb kezdik el a nyugdíjcélú felhalmozást az ügyfelek, annál nagyobb lesz a nyugdíjba vonuláskor elszámolt összeg a számlán. Ráadásul elég kisebb összegeket félretenni havonta, mert 30-40 év alatt a kamatok is szépen gyarapítják a megtakarítást.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!