3p

Egyelőre a befektetők is többféleképpen értékelik a spanyolok tegnapi leminősítését: egyrészt ez nem jó jel, ugyanakkor segíthet abban, hogy gyorsabb megoldás szülessen az ország megmentéséről. Az elmúlt években a bajba jutott országok esetében a hitelminősítések is hozzájárultak ahhoz, hogy végül nemzetközi mentőcsomagra volt szükség.

A Standard & Poor's hitelminősítő szerdán jelentette be, hogy két fokozattal visszavágja Spanyolország adósbesorolását, mely így már csak "BBB-", ami egyetlen fokkal van a befektetésre nem ajánlott, vagy más néven bóvli kategória felett. Ráadásul a minősítéssel kapcsolatban a negatív kilátást is megtartotta az amerikai cég, ez pedig rendszerint újabb leminősítések veszélyére figyelmeztet.

A piacok első reakciója negatív volt a bejelentés után, fél nap elteltével azonban már nem látják ilyen sötéten a dolgot. Ennek oka pedig az, hogy a nemzetközi piacokon hetek óta mindenki arra vár, hogy a spanyol kormány végre hivatalosan is kérjen mentőcsomagot a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól. Erre azonban mindeddig nem került sor. A CNBC-nek nyilatkozó szakértők szerint a mostani leminősítés után a befektetők ismét nyomás alá helyezhetik a spanyol kötvénypiacot, ez pedig segíthet abban, hogy az ország kormánya meghozza a rég várt döntést.

A fenti fejtegetést támasztja alá, hogy a szerdai leminősítés előtt még 5,7 százalék körül álló spanyol tízéves kötvényhozam csütörtökön egészen 5,85 százalékig emelkedett. Az S&P egyébként a recesszió mélyülésével magyarázta idei harmadik leminősítését, szerintük a gazdasági nehézségek miatt egyre valószínűtlenebb, hogy Spanyolország a saját erejéből vissza tud térni a fenntartható útra.

A Standard & Poor's mellett a másik nagy amerikai hitelminősítő, a Moody's rangsorában is mindössze egy fokozattal állnak a bóvli kategória felett a spanyolok. Ez a besorolás általában azt szokta üzenni a piacoknak, hogy egyre nagyobb az államcsőd esélye, ezért a befektetőknek nagyobb hozamot érdemes kérni azért, hogy a kockázatos spanyol állampapírokat vásárolják - mutat rá a CNBC cikke. A Moody's egyébként a tervek szerint még ebben a hónapban előáll majd frissített prognózisával a spanyol gazdaságot illetően.

A fentiek miatt most minden szem a Moody's elemzőire szegeződik: Spanyolországnak néhány hete van arra, hogy hivatalosan is kérje a nemzetközi segítséget, vagy legalábbis mozduljon el annak irányába. Ha ez nem történik meg, akkor október második felében megkaphatják az első bóvli besorolásukat. Kathy Lien, a BK Asset Management vezére szerint a hitelminősítő húzni fogja az időt, mivel nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy egy nemzetközi mentőcsomagba hajszolja a spanyol kormányt.

Ha megvalósulna a fenti forgatókönyv, akkor az elmúlt három évben nem ez lenne az első, hogy a hitelminősítők nyomást gyakorolnak egyes országokra. Korábban hasonlóra volt példa Görögország esetében, ahol a második mentőcsomag előtt hezitáltak, majd a sorozatos leminősítések után nem maradt más lehetőségük, mint újból az IMF-hez és az EU-hoz fordulni. A CNBC által megkérdezett piaci szakértők már most arról beszélnek, hogy ha a Moody's bóvliba vágja a spanyolokat, akkor az egy kisebb pánikot okozhat a piacokon, és sokakat arra késztethet, hogy gondolják át korábbi véleményüket az országgal kapcsolatban.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!