2p

Magas kereslet és az előző aukcióhoz képest csökkenő, míg a másodpiachoz képest növekvő hozamok jellemezték az ÁKK csütörtöki állampapír aukcióját.

Az Államadósság Kezelő Központ 3, 5 és 10 éves állampapírokat hirdetett meg csütörtöki aukcióján összesen 45 milliárd forint összegben. Miután az elsődleges forgalmazók összesen 170,7 milliárdnyi ajánlatot adtak be, így az ÁKK 65 milliárdra emelte az aukció keretén belül értékesített mennyiséget.


A legrövidebb, hároméves papírok aukcióját 80,2 milliárdos kereslet, több mint négyszeres lefedettség jellemezte. Az ÁKK az előzetesen tervezett 20 milliárd forint helyett 30 milliárdnyi papírt adott el 6,92 százalék hozam mellett. Ez 7 bázisponttal alacsonyabb a két héttel ezelőtti aukción kialakult átlaghozamhoz képest, de 6 bázisponttal magasabb a tegnapi másodpiaci hozamnál.

Az ötéves papírokra 59,7 milliárdos keresletet generáltak az elsődleges forgalmazók, így itt a 15 milliárdos tervezett kibocsátáshoz képest valamivel kisebb mint négyszeres volt a lefedettség. Az ÁKK végül 20 milliárdnyi papírt adott el 7,31 százalékos átlaghozam mellett. Ez a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest 8 bázispontos csökkenést, míg a másodpiachoz képest 2 bázispontos növekedést jelent.

A tízéves papírok piacán bő háromszoros volt a lefedettség, 30,8 milliárdnyi kereslet állt szemben a 10 milliárdos meghirdetett mennyiséggel. Az ÁKK végül 15 milliárd papírt adott el átlagosan 7,44 százalékos hozam mellett. A korábbi, négy héttel ezelőtt aukcióhoz képest (két hete 15 éves papírokat aukciózott az ÁKK) ez 7 bázispontos csökkenést, a másodpiachoz képest 5 bázispontos növekedést jelent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!