2p

Az idén a tavalyinál jellemzően magasabb osztalékokra számíthatnak a tőzsdei társaságok részvényesei a már közzétett osztalékjavaslatok alapján.

A legnagyobb cégek közül a Mol igazgatósága 55 milliárd forint osztalék kifizetésére tett javaslatot a 2015. év után, míg tavaly 50 milliárd forintot osztott szét. A teljes részvényszám alapján az idén 526 forint jut egy részvényre, azonban ennél többre, 567 forint körüli összegre számíthatnak a tulajdonosok, mivel a társaság a saját részvényekre eső részt is felosztja a többi részvényes között.

Az OTP igazgatósága részvényenként 165 forintos osztalékra tett javaslatot a tavaly elfogadott 145 forint után. A saját részvényekre jutó részt itt is szétosztják, vagyis tavalyhoz hasonlóan az idén is várhatóan 2 forinttal magasabb, azaz 167 forint lesz a ténylegesen kifizetendő összeg.

A Richter az idén 72 forint osztalékot tervez kifizetni, míg tavaly csak 33 forintot kaptak a részvényesei.

Az idén a Telekom is tervez osztalékot fizetni, az igazgatóság részvényenként 15 forintot javasolt, miután az előző két évben nem részesültek a társaság eredményéből a tulajdonosok.

Legendás autók kalapács alatt

A prémium kategóriás cégek közül az ANY Biztonsági Nyomda és az ingatlanhasznosító Graphisoft Park is fizet osztalékot, hasonlóan a tavalyi évhez.  A Graphisoft Park részvényesei az idén magasabb osztalékot kapnak, az igazgatóság részvényenként 72 forintot javasolt, míg tavaly 60 forintot fizetett a cég. A Biztonsági Nyomda a tavalyi 75 forintnál kevesebbet, 65 forint osztalékot tervez kifizetni az idén.

A standard kategóriából az Elmű és az Émász részvényesek az idén is számíthatnak osztalékra, az Elműnél részvényenként 1200, az Émásznál 1100 forint a javasolt osztalék. A hagyományosan osztalékfizetőnek számító Zwack Unicum az eltérő üzleti éve miatt később, várhatóan júniusban tartja a közgyűlését. Tavaly a Norbi Update közgyűlése is osztalékfizetésről döntött, az idei eredményfelosztási javaslatát még nem közölte a cég.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!