2p

Eséssel zártak pénteken a vezető amerikai tőzsdeindexek, miután a vártnál kedvezőtlenebb makrogazdasági adatok jelentek meg. Az elemzők egy része úgy véli, a tőzsdék túlvettek lettek, így némi visszaesés mindenképpen indokolt. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a gazdasági kilábalással kapcsolatban mi lesz, vannak, aki továbbra is optimisták, mások lassabb ütemű emelkedésre számítanak.

Eséssel zártak pénteken a vezető amerikai tőzsdeindexek, miután a vártnál kedvezőtlenebb makrogazdasági adatok jelentek meg. Az elemzők egy része úgy véli, a tőzsdék túlvettek lettek, így némi visszaesés mindenképpen indokolt. Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a gazdasági kilábalással kapcsolatban mi lesz, vannak, aki továbbra is optimisták, mások lassabb ütemű emelkedésre számítanak.

A nap szinte teljes egészében a negatív oldalon tartózkodtak az amerikai indexek, végül a napi mélyponthoz képest kedvezően zártak. A DJIA index 9665 ponton zárt, 42 ponttal, 0,44 százalékkal alacsonyabban a csütörtöki zárásnál. A Nasdaq Composite a hetet 2090 ponton (-16 pont, -0,8 százalék) fejezte be, míg az S&P 500 index 1044 pont lett, mely 6,4 ponttal, 0,6 százalékkal marad el az egy nappal korábbi értékétől.

A problémákat a várakozásokkal ellentétben, augusztusban 2,4 százalékkal csökkenő tartós fogyasztási cikkek megrendelései okozták. A pénteken publikált adatok szerint az Egyesült Államokban a júliusi 4,8 százalékos növekedés után visszaesés következett be, a 2,4 százalékos visszaesés elsősorban annak volt köszönhető, hogy az amerikai vállalatok visszafogták kiadásaikat, mivel még nem bíznak a tartós javulásban. Az elemzők 0,5 százalékos emelkedésre számítottak.


A meglepően rossz adat elhomályosította a fogyasztói hangulat index javulását, amely 2008 január óta a legmagasabb szintre emelkedett. A Michigan egyetem pénteken ismertetett adatai szerint az index 73,5 pontra emelkedett az augusztusi 65,7 pontról. Elemzők 70,3 pontot vártak.

A dollár eközben a 90-es küszöb alá gyengült a jen ellenében, miután a G20 csúcstalálkozón ígéret hangzott el a pénzügyi támogatások folytatására a gazdasági fellendülés beindulásáig, ami alacsony kamatlábakat vetít előre huzamosabb ideig a dollár számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!