2p

Új papírokkal bővülnek október 1-jén a Budapesti Értéktőzsde részvényindexei.

Új papírokkal bővülnek október 1-jén a Budapesti Értéktőzsde részvényindexei.

A BUX kosarába bekerülnek az Állami Nyomda és a Phylaxia Pharma részvényei, a kis és közepes részvények indexe, a BUMIX pedig a Genesis, a Humet, a Linamar és az ORCO részvényeivel egészül ki. A változtatásra az indexek szokásos féléves felülvizsgálata alapján került sor.

A BUX-kosár októbertől a következő 16 részvénysorozatot tartalmazza: Állami Nyomda, Danubius, Econet, Egis, Émász, FHB, Fotex, Magyar Telekom, Mol, OTP, Pannonplast, Phylaxia Pharma, Rába, Richter Gedeon, Synergon, TVK.

A BUX kosarában az OTP 32,85 százalékot, a Mol 30,75, a Richter 15,08, a Magyar Telekom 12,10 százalékot képvisel. A négy legnagyobb kapitalizációjú részvény együttes részaránya a BUX-ban 90,78 százalékos. Az FHB részvényei a kosár 2,57 százalékát teszik ki, az Egis részaránya pedig 1,99 százalék. A többi papír részesedése a Fotex kivételével nem éri el az 1 százalékot sem.
A tőzsde közleménye szerint az indexbe most bekerülő Állami Nyomda bázisára 14690 forint, míg a Phylaxiáé 38 forint lesz.

A BUMIX kosarának összetétele október 1-jétől: Állami Nyomda, Danubius, Econet, Egis, Émász, FHB, Fotex, Genesis, Graphisoft Park, Humet, Linamar, ORCO, Pannon-Flax, Pannonplast, Phylaxia Pharma, Rába, Synergon, TVK.

A BUMIX kosarában a legnagyobb, 16,35 százalékos súllyal az FHB szerepel, az Egis részaránya 14,27 százalék, a Fotexé pedig 11,04 százalék. A legkisebb súlyú papírok a Humet, az ORCO, a Pannon-Flax és a Phylaxia Pharma, ezek részesedése egy százalék alatt van. A többi részvénysorozat 2-9 százalékos arányt képvisel a BUMIX-ban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!