7p

Pénteken a kedvező amerikai makroadatok lendületet adtak az ottani piacoknak, és ma Ázsiában is erősödtek a piacok. A pozitív hangulat ránk is átragadhat.

A pénteki nap után tovább tarthat itthon is a pozitív korrekció, ugyanakkor érdemes észnél lenni, nem múlt el teljesen a veszély.

A reggeli nyitást követően, ha sikerült áttörnie a Buxnak a 27 ezer pontos szintet, úgy a 27350-27650 közötti sávig könnyedén felugorhat, ez azonban megállíthatja. Ha ezt az akadályt is vesszük, akkor kitörhetünk az elmúlt hetek negatív trendjéből, erre azonban nem mernénk "All in"-t mondani .

Ráadásul ma itthon kamatdöntés várható, ami kivárást hozhat, bár tény, ez elsősorban inkább a forint piacára fog közvetlenül hatni. Noha az MNB-től a többség nem vár további kamatvágást (a legutóbbi 25 bázispontos csökkentéskor sem vártak), a mai ülésre érdemes figyelni. Egymással ellentétes várakozások is vannak persze, míg a BNP Paribas kifejezetten valószínűnek tart egy negyed százalékpontos magyarországi kamatcsökkentést, addig Goldman Sachs például kizárja azt. Előbbi cég elismeri, hogy e véleményével "szembemegy a konszenzussal", indokai között szerepel azonban, hogy a forint legutóbbi gyengülésével együtt is folytatódni látja a dezinflációs folyamatot. Az igen gyenge második negyedévi GDP-növekedés mellé szeptemberben még támogató bázishatások is belépnek; ezek együttes hatására a BNP Paribas szerint decemberre meredeken 5,0-5,5 százalék közé süllyed a 12 hónapra számolt magyarországi infláció, 2008 elejére pedig 3,0-4,0 százalékra esik tovább.

A Goldman Sachs hétvégi előrejelzése szerint mindazonáltal a globális kockázatvállalási hajlam legutóbbi megingása "igen bizonytalanná" tette a hétfői MNB-ülés kimenetelét; a ház mindenesetre tartásra módosította korábbi kamatcsökkentési előrejelzését. Jóllehet a kockázatvállalási hajlam valamelyest javult az elmúlt napokban, a forint a múlt hetet egy hónappal ezelőtti szintjénél 5 százalékkal gyengébben zárta. A ház szerint a gyenge második negyedévi növekedés ismeretében az MNB-t "nem feltétlenül aggasztja túlzottan" a gyengébb forintárfolyam, elgondolkoztató lehet azonban az árfolyam változásának gyorsasága, a legutóbbi forinterősödés törékenysége, és ennek lehetséges hatása az inflációs várakozásra.

A hazai és nemzetközi tőzsdék figyelmére tarthatnak igényt a délután - közép-európai idő szerint - négy órakor megjelenő újabb fontos amerikai ingatlanpiaci adatok, amelyek az optimizmus, vagy az újabb aggodalmak számára adnak jelzést.

A napi előzetesben érdemes megemlíteni, hogy a Mol továbbra is szorgosan gyűjtöget, a cég pénteken 85.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.484 forintos átlagáron.

Update 1

Felfele kezdett, de bizonytalan a piac, nagyjából így lehetne összefoglalni az első bő félóra kereskedését.

A Bux a nap elején áttörte a 27 ezer pontos szintet, úgy tűnt határozott irányt vesz, majd megjelentek az eladók, és immár az említett határon vívódik.

Ennek megfelelő mozgást végez a két nagy, a Mol és az OTP is. Előbbi 105 Ft pluszban 27050-en áll, míg a bankrészvény 51 forintot ugrott, és 9150.
A Richter 0,5%-ot (36200), a MTelekom pedig 0,77%-ot (913) tudott felfele mozdulni.
A small cap papírok is hasonló, 0,5-1 százalék körüli erősödést mutatnak.

Update 2

Nincs nagy pörgés (délben kb. 6 milliárd volt a részvénypiac forgalma), és ez az árakon is látszik. A +100-150 pontra nagyjából beállt a piac, és az elmúlt 1,5-2 órában nem is nagyon ugrál
Várhatóan az amerikai nyitást követően jöhet némi pezsgés, addig nagy változások nem lesznek.


Miközben a "nem elsőrendű válság" általában menekülésre késztette a befektetőket a hitelpiacokról, az amerikai pénzintézeti vezérigazgatók és más bennfentesek tizenkét éve nem látott mennyiségben és értékben vásároltak részvényeket saját vállalataikból augusztusban, derül ki a Bloomberg ügynökség hétfőn közölt összesítéséből. Ez arra vall, hogy a vezetők bíznak cégeik egészségében, de mindenesetre abban, hogy a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsön-adósokk fizetési nehézségei okozta leolvadás átmeneti lesz, és utána drágulás vár a részvényekre.

Az S & P 500-as tőzsdemutatóban lévő bankok, fogyasztási hitelintézetek és biztosítók vezetői augusztusban 26,9 millió dollárt költöttek saját cégeik részvényeinek vásárlására. Eközben a S & P 500-as a legutóbbi, július 19-én elért rekordja óta négy éven belül a legnagyobbat zuhant, a benne lévő cégek piaci értéke e hónap közepére 1,41 billió dollárral csökkent. Ennél nagyobb értékben utoljára 1995. októberben vásároltak pénzintézeti részvényeket azok vezetői, akkor 37,2 millió dollárt költöttek erre. Ez három hónappal az után volt, hogy a Fed megkezdte enyhítési ciklusát a 6 százalékos rekord alapkamatról indulva.


Közzétette az OTP is a pénteki sajátrészvénnyel kapcsolatos tranzakcióját:
Az OTP Bank augusztus 24-én 34 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 8.907 forintos átlagáron.


Erősödéssel nyitott a forint a bankközi kereskedelemben hétfőn reggel, az eurót kilenc óra után 256,90/257,00 forinton jegyezték, egy forinttal gyengébben a péntek délutáni 257,90/95 forintnál. A londoni bankszünnap miatt a kereskedők csendes, eseménytelen napra számítanak, amit az MNB kamatdöntése sem fog nagyon felkavarni. A pénzpiaci befektetők javuló kockázatvállalási hajlandóságának és az eurónak a hozamelőny üzletek legfőbb finanszírozási forrása, a jennel szembeni enyhe visszaerősödésének tükrében alapvetően erősödő tendencia várható a forint és régiós társai esetében. A dollárt 187,90/188,00 forinton jegyezték hétfő reggel, gyengébben a pénteki 189,15 forintnál.

Update 3

Hát erősen törékeny az optimizmus, az amerikai kezdés jól el is bizonytalanította a magyar tőzsdét, ám végül 27009.62 ponton (+147.57, +0.55%) zártunk.

A bizonytalanságot az okozta egyébként, hogy tovább romlott az amerikai ingatlanpiaci helyzet. A múlt hónapban is estek a használt lakások eladási adatai. Az adat (Home Sales) így ötéves mélypontra került, miután júliusban a 0,2 százalékos volt a visszaesés. Éves szinten 5,75 milliós eladást jelentett júliusban. Problémát jelent, hogy az árak esése is folytatódott, az eladott ingatlanok értékének havi csökkenésének átlaga 0,6 százalékot ért el.

Mindezek hatására a Dow -40 és -60 között ugrál, ahhoz, hogy komolyabb változást gyakoroljon a piacokra vagy pluszban kellene zárniuk vagy egy komolyabb mínuszt behúzniuk. Ez így indukátornak kevés

Visszatérve a pesti parkett eseményeire, a forgalom alapján totális kivárás volt, rég nem látott gyér kereskedés jellemezte a mai napot. A részvényszekcióban mindössze 12 milliárd forintért kötöttek üzleteket.

A nagyobb papírok mindegyike pozitív tartományban maradt, bár például az OTP mindössze csak egy forinttal (9100). A Mol végül 0,9%-ot (27190) erősödött, a MTelekom pedig 1,43-at (919). A gyógyszerpapírokat tekintve az Egis zárt jobb napot (22135, +0,66%), a Richter 0,3%-ot emelkedett (36100 Ft). A kicsik közül a Genesis, a Rába és a Humet tudott az átlagnál jobban erősödni.

Tovább erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon hétfőn. Délután négy óra körül 255,80/256,00 volt az euró árfolyama a péntek délutáni 257,90/95 és a hétfő reggeli 256,90/267,00 forint után. A nap során gyenge likviditás mellett 257,20, illetve 255,50 forint is volt az euró. A dollár árfolyama hétfő délután 187,40/60 forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!