3p

Míg a hét első felében komoly emelkedésnek lehettünk szemtanúi, addig a hét végére a borús nemzetközi hangulat a magyar piacra is rányomta a bélyegét. A piac a pozitív pénteki nyitás ellenére komoly eséssel zárt.

Míg a hét első felében komoly emelkedésnek lehettünk szemtanúi, addig a hét végére a borús nemzetközi hangulat a magyar piacra is rányomta a bélyegét. A piac a pozitív pénteki nyitás ellenére komoly eséssel zárt.

206 pontos esést követően 20352 ponton zárt a BUX, ami kereken 1 százalékos visszaesés a csütörtöki záráshoz képest. A forgalom az "évszakhoz képest" elfogadható, 19,7 milliárd volt, igaz ennek döntő részét (16 milliárd) az OTP szolgáltatta. A bankpapír komoly hullámzás után végül veszteség nélkül, 6400 forinton fejezte be a napot. Hasonló volt a helyzet a Magyar Telekom esetében, mely egy forintot nőtt, és 740 lett záráskor.

Nem voltak ilyen szerencsések a Mol részvényesek, a 18850 forintos ár 2 százalékos esést jelent az olajpapírnál. Ennél némileg kisebb, 1,4 százalékot vesztett a Richter, az utolsó kötés itt 32240 forinton született. A kisebb részvények hasonlóan a fenti két papírhoz komoly veszteségeket szenvedtek el.

Az esés a szakértők szerint két okra vezethető vissza, a pénzügyi szektor körüli félelmekre, és az ismét rekordszintre törő olajárra. Igaz a tengerentúli információk vegyesek voltak, ám ismét a pesszimizmus az úr a Wall Streeten. Ami a jó, vagy legalábbis relatív jó híreket illeti, az egyrészt a Michigan egyetem júliusi előzetes fogyasztói hangulatindexe, mely a várt 55,8 pont helyett 56,6 pont lett. Emellett pozitív volt, hogy a General Electric Co negyedéves profitja a Wall Street előzetes várakozásainak megfelelően alakult.

És a rossz hírek: növekedett a befektetők aggodalma a hitelválságnak a pénzügyi szektor egészét érintő, egyre terjedő hatása és az állami támogatást élvező jelzálogcégek, a Freddie Mac és a Fannie Mae kilátásai miatt. Nyitás előtt a Fannie árfolyama 27 százalékkal, a Freddie-é 35 százalékkal esett vissza. Eközben az olaj megközelítette a 146 dollárt, ami az inflációs félelmeket is erősíti. Ráadásul a dollár is mélyrepülésbe kezdett, az euróval szemben ismét közelíti az 1,6-os szintet a zöldhasú.

Ha zárásra sikerül konszolidálni a helyzetet, akkor a jövő hét viszonylagos nyugalommal kezdődhet, ám egy komoly tengerentúli esés megadhatja hétfőre a negatív alaphangot, és a Bux ismét célba veheti a 20 ezer pontos szintet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!