2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kezdeti semmittevés után délután meredeken lefordult a Budapesti Értéktőzsde, a Mol például több mint 3 százalékos mínuszban is járt. A végére aztán kicsit faragott a hátrányából a hazai piac, de összességében így is gyengüléssel zárt, az alacsony forgalom pedig már-már említésre sem méltó.

22 422 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a BUX index, ez 0,49 százalékkal maradt el az előző napi értéktől. A forgalom továbbra sem élénkül meg, ma is csak alig 9 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények mindegyike gyengüléssel zárt annak ellenére is, hogy a zárás előtt kicsit visszakapaszkodtak. Az OTP 5393 forintos árfolyama 0,41 százalékkal maradt el a kedditől, míg a Mol 1,06 százalékos gyengülést követően 23 400 forintba került. Eközben a Magyar Telekom öt forinttal lett olcsóbb, 585 forintba került a záráskor.

A gyógyszergyártók megúszták a pesszimizmust: a Richter 37 150 forinton zárt, ami 0,41 százalékkal magasabb volt, mint tegnap, míg az Egis 0,13 százalékos erősödést követően 19 395 forintért cserélt gazdát.

Folytatta diadalmas teljesítményét a forint is, már délelőtt 270 alá ment az euróval szemben, majd meg is ragadt ott. A nap második felében 269,56-nál állt a közös európai valuta jegyzése. A dollárral szemben 191,11-nél állt a forint, ami már gyengülést jelentett a tegnapi 190 körüli szinthez képest, míg a svájci frank 210,46 forinton állt délután.

A vezető nemzetközi tőzsdéken felemás volt a hangulat, egyik irányba sem mozdultak el jelentősen a mutatók. A londoni FTSE délután 0,23 százalékkal állt tegnapi értéke felett, a frankfurti DAX viszont néhány pontos mínuszt mutatott. Régiónkban a varsói WIG 20 0,23 százalékos mínuszban volt nem sokkal a zárás előtt. A Wall Streeten is mérsékelt gyengüléssel indult a nap: az első pár óra után a Dow 0,06 százalékkal állt tegnapi értéke alatt, a S&P pedig 0,35 százalékos eséssel kezdett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!