3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pénteken jelentős, 2,5 százalékos emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe az előző napi zuhanás után. Elsősorban a Mol és az OTP húzta felfelé a mutatót, mindkét vezető részvény több mint 3 százalékkal drágult az első órákban. A vezető részvények kivétel nélkül javítani tudtak.

Pénteken jelentős, 2,5 százalékos emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe az előző napi zuhanás után. Elsősorban a Mol és az OTP húzta felfelé a mutatót, mindkét vezető részvény több mint 3 százalékkal drágult az első órákban. A vezető részvények kivétel nélkül javítani tudtak.

19 634 ponton állt a BUX index péntek délelőtt, ez 3 százalékkal, több mint 500 ponttal volt magasabb, mint az előző napi záróértéke. A forgalom kicsivel magasabb volt az átlagnál, 6,5 milliárd forint cserélt gazdát az első órákban.

A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével drágulni tudtak, főleg a Mol és az OTP szárnyalása húzta felfelé a mutatót. A bankpapírok 4885 forintba kerültek, ez majdnem 4 százalékkal volt magasabb a csütörtöki árnál. A Mol a hajnalban megjelent gyorsjelentést követően 3,7 százalékkal ugrott meg a nyitást követően, 14 900 forintot értek az olajcég részvényei. 1,4 százalékot erősödött a Magyar Telekom, a távközlési papírokért 800 forintot adtak a befektetők.

Drágulással kezdtek a gyógyszeripari részvények is reggel a piacon. A Richter ára 39 200 forint volt, ami 3,1 százalékos erősödést jelentett, míg az Egis 2 százalékos javulással 20 200 forinton állt.

Jól indult a nap a forint számára: azok után, hogy csütörtök délután meredeken gyengült a magyar deviza, a pénteki nyitás után ismét 270 alá erősödött az euróval szemben. Délelőtt 269,41 forintot kellett adni egy euróért, ami körülbelül fél százalékos forinterősödést jelentett. A dollárral szemben 187,83-ig erősödött a forint, míg a svájci frank ára 177,21 forint volt a nap első felében.

A nemzetközi piacokon is jó hangulatban indult a hét utolsó kereskedési napja, a jelek szerint a Kínából érkező pesszimista hírek egyelőre nem sok hatással vannak a többi piacra. A londoni tőzsde FTSE indexe 1 százalékkal erősödött a nap elején, míg a frankfurti DAX 1,35 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 index 3,61 százalékkal lódult meg, a prágai PX pedig 2,11 százalékkal állt csütörtöki szintje felett.

A vezető amerikai határidős indexek enyhe pluszban voltak délelőtt, azonban a nyitás előtt magyar idő szerint fél háromkor fontos makroadatok jelennek meg a tengerentúlon, melyek befolyásolhatják a hangulatot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!