2p

A lengyel zloty, a magyar forint és a cseh korona is leértékelődési spirálba kerülhet a csökkenő alapkamatok és a növekvő költségvetési hiányok miatt - idézi a Bloomberg a Commerzbank elemzőjének szerdai véleményét. A szakember szerint a három ország jegybankjának reagálnia kell, különben újabb meredek gyengülések jöhetnek.

Az utóbbi hetekben a régiós devizákkal együtt bukott a forint, kedden például a magyar deviza mellett a lengyel zloty is történelmi mélypontra gyengült. A Commerzban elemzője szerint még nincs vége a leértékelődésnek, sőt ha nem lépnek közbe az érintett országok, akkor még legalább 10 százalékos esés jöhet - írja a Bloomberg.

A kelet-közép-európai országok gazdasági kilátásai nem túl rózsásak, hazánkban is többször szóba került már, hogy meg kell majd emelnia z idei évre tervezett 2,6 százalékos deficitcélt. Lengyelország és Csehország hasonló problémákkal küzd, ráadásul mindhárom országban csökkentek a jegybanki alapkamatok, mivel a központi bankok így próbálták felpörgetni a gazdaságokat.


"Ha a jegybankok nem reagálnak a tegnapi figyelmeztető jelekre, akkor a forint és a zloty esetében még további 10 százalékos, a cseh korona esetében pedig 5 százalékos leértékelődés látszik valószínűnek az euró ellenében" - írta szerda reggeli elemzésében Ulrich Leuchtmann, a Commerzbank elemzője. "Ennél nagyobb esés is elképzelhető némelyik deviza esetében" - teszi hozzá.

Kedden a forint 1,7 százalékos gyengülés után áttörte a bűvös 300-as szintet az euróval szemben, míg a lengyel zloty szintén mindenkori mélypontjára gyengült, 4,672 zloty ért egy eurót. A cseh korona két és fél éves mélypontra esett a közös európai fizetőeszköz ellenében a keddi kereskedés során.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!