3p

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 2014. december 31-ig összesen 24 263 ingatlan-felajánlást fogadott be, az ingatlanok közül 13 927-t már meg is vásárolt. Idén még 2500 szándéknyilatkozat befogadására van lehetőség - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint 2014-ben gyorsuló ütemben folytatódtak az ingatlanvásárlások: 2012-ben még 600, 2013-ban 4208, 2014-ben pedig már 9119 lakóingatlant vásárolt meg a NET, a három év alatt így összesen 13 927 ingatlan-adásvételi tranzakciót bonyolított le. Az eszközkezelő havonta ezer ügyet dolgoz fel, így 2015 év végéig várhatóan teljesül a program 25 ezer ingatlan megvásárlására vonatkozó célkitűzése.

A már megvásárolt mintegy 14 ezer ingatlanon túl további 8600 ügy van feldolgozás alatt. Ezzel a NET Zrt. mintegy 110 ezer ember lakhatását már biztosította, hiszen a végrehajtások a kérelmek befogadásától szünetelnek. A kérelmek közül 1700-at kellett elutasítani, jellemzően amiatt, hogy a jogszabályi feltételeknek nem felelt meg az ingatlan. 2015-ben így még további 2500 szándéknyilatkozat befogadására van lehetőség.

A beérkezett szándéknyilatkozatok 6 százaléka budapesti, 16 százaléka megyei jogú városban lévő, 40 százaléka vidéki városi, míg 38 százaléka egyéb településen található ingatlanra vonatkozott. A megvásárolt ingatlanok átlagos forgalmi értéke a jelzálog-hitelszerződés megkötésekor 7,9 millió forint, a NET Zrt. által fizetett átlagos vételár 3,7 millió forint volt.

Továbbra is az ország északkeleti régiójából fogadta be a NET a legtöbb szándéknyilatkozatot. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett az összes felajánlás több mint 20 százaléka. Emellett jelentős a többi keleti megye, valamint Pest megye súlya is. Az ország nyugati felében lévő megyékből eddig néhány száz kérelem érkezett.

Az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül 2011-ben létrehozott NET feladata a súlyosan eladósodott és szociálisan rászoruló családok lakhatásának hosszú távú biztosítása.

A NET programba kerülő ingatlanokat az eszközkezelő állami forrásból, a magyar állam nevében és javára megvásárolja, és azt a korábbi tulajdonos és családja számára határozatlan időre bérbe adja. A határozatlan bérleti szerződésben foglalt jog örökölhető, valamint az ingatlant korábbi tulajdonos bérlői 5 éven belül vissza is vásárolhatják.

Banki hiteltartozásuk megszűnésével a NET programba bekerült családok túlnyomó többsége már fizetni tudja a kedvezményes bérleti díjat. Azok sem kerülnek azonban utcára, aki elérik a fél éven túli bérleti díj, vagy közös költség hátralékot, és a NET Zrt. határozatlan bérleti szerződésüket jogszabály alapján felmondja. E bérlők számára vezette be a Nemzeti Eszközkezelő 2014-ben a Segítő Szolgálatok intézményét. Ennek keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai rendszeres mentori segítséget biztosítanak azoknak a bérlőknek, akik élnek az egy éves határozott idejű bérleti szerződés lehetőségével. Az új szerződés megkötésével a bérlők közjegyző előtt vállalják, hogy felhalmozott tartozásukat az egy éves időtartam alatt a bérleti díj fizetése mellett rendezik és együttműködnek kijelölt mentorukkal.

A programra jogosultak köre 2015. január 1-jétől bővült, a nyugellátásban részesülők közül már nemcsak a saját jogú, hanem az özvegyi és a szülői nyugdíjat kapó hiteladósok is bekerülhetnek a programba - emlékeztet közleményében az eszközkezelő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!