1p

Az igazgatóság a 2011. gazdasági év után részvényenként 50 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - jelentette be a távközlési cég csütörtökön.

A javasolt, részvényenként 50 forintos osztalék összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani. Ezen túlmenően a javasolt osztalékszint figyelembe veszi a csoport 2011-es évi gazdasági helyzetét és készpénz termelését, valamint a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.

A Magyar Telekom 2012. április 16-án tartja Éves Rendes Közgyűlését. Az Igazgatóság javaslata szerint osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2012. május 8-án értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja 2012. május 15.

A Telekom csütörtök hajnalban közölte negyedik negyedéves eredményeit, melyek a működést tekintve megfeleltek a menedzsment várakozásainak, viszont egyszeri tételek miatt jelentős veszteséget mutattak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!