3p

0,7 százalékkal esett vissza a második negyedévben az amerikai gazdaság - jelentették be szerda délután. Mindez azt jelenti, hogy az előzetes adathoz képest javították a számot, korábban ugyanis még 1 százalékos recesszióról szóltak a hírek. A nemvárt javulás jókora pozitív meglepetést okozott, a többség ugyanis arra számított, hogy rontani fogják a számot.

0,7 százalékkal esett vissza a második negyedévben az amerikai gazdaság - jelentették be szerda délután. Mindez azt jelenti, hogy az előzetes adathoz képest javították a számot, korábban ugyanis még 1 százalékos recesszióról szóltak a hírek. A nemvárt javulás jókora pozitív meglepetést okozott, a többség ugyanis arra számított, hogy rontani fogják a számot.

Pozitív meglepetést okozott a második negyedéves amerikai GDP-adat szerda délután, ugyanis a várt 1,2 százalék helyett csak 0,7 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye. Az első negyedévben még 6,4 százalékos volt a zuhanás az amerikai gazdaságban, ehhez képest tehát április és június között már jelentős volt a javulás.


Szintén pénteken közölték a GDP-árindex alakulását, mely a várt stagnálás helyett 0,5 százalékos emelkedést mutatott a második negyedévben. Mindez arra utal, hogy az átlag amerikaiak által vásárolt termékek ára emelkedett.

"A véglegesített GDP érték rendkívül pozitív meglepetés a korábbi adatok fényében, összességében pedig megerősíti azokat a várakozásokat, melyek szerint az amerikai gazdaság jó úton halad, hogy maga mögött hagyja a recessziót, ahogy erre Ben Bernanke Fed elnök is már rámutatott" - olvasható az Equilor elemzői kommentárjában. Az elmúlt negyedévek adataiból kirajzolódó trendet alapul véve szinte kizárt, hogy a harmadik negyedévben már ne pozitív legyen a GDP évesített növekedési üteme az Egyesült Államokban - teszik hozzá a szakemberek.

A kedvező GDP adattal szemben a vállalatok profitjáról közölt adat már korántsem biztató, azonban a befektetők számára jóval nagyobb súllyal esik latba a bruttó hazai össztermék alakulása.

Az európai részvényindexek illetve az amerikai határidős indexek azonnali emelkedéssel reagáltak az adatra, így nem kizárt, hogy az amerikai részvénypiacon is komolyabb rali bontakozhat ki a mai napon.

Nem sokkal korábban jelent meg a tengerentúlon az ADP munkaerőpiaci index, mely viszont a vártnál nagyobb visszaesett mutatott: az elemzők által jósolt 200 ezer helyett 254 ezren maradtak állás nélkül az amerikai versenyszektorban.


Az adatok megjelenése után enyhe pluszban voltak a Wall Street vezető határidős indexei nem sokkal a nyitás előtt, a várakozások szerint a negyedév végén még jöhet egy újabb pozitív nap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!