3p

Erősödéssel zárta a csütörtöki kereskedést a vezető távol-keleti részvényindexek többsége miután szerdán Barack Obama is megszólalt az amerikai fiskális problémákkal kapcsolatban, és igyekezett mindenkit megnyugtatni arról, hogy lesz megegyezés.

9400 ponton fejezte be a csütörtöki kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,99 százalékkal volt magasabb a szerdai értékénél. A hongkongi Hang Seng közben a nap második felére 0,75 százalékkal kapaszkodott feljebb, a Shanghai Composite viszont 0,29 százalékot veszített értékéből. 1,15 százalékkal emelkedett a dél-koreai Kospi index a nap végére, a tajvani piacon pedig 0,92 százalékos volt a javulás.

Az optimista hangulat annak volt köszönhető, hogy szerdán Barack Obama amerikai elnök is megszólalt a "költségvetési szakadékkal" kapcsolatban. Mint ismert, a tengerentúli döntéshozóknak legkésőbb az év végéig kell dönteniük egy nagyságrendileg 600 milliárd dolláros kiigazítócsomagról, mely megfékezné a büdzsé hiányát. Ezzel kapcsolatban Obama azt mondta: bízik abban, hogy még karácsony előtt megszületik a megállapodás a Kongresszussal a csomagról. Az elnök szavait csak erősítette az egyik republikánus szenátor nyilatkozata, mely szerint ők is nyitottak a megegyezésre. Szerdán egyébként éppen az amerikai hírek hatására gyengültek jelentősen az ázsiai indexek, vagyis szinte óráról órára különböző információk látnak napvilágot a tárgyalásokról.

A szerdán nagyot eső nyersanyagszektor a visszakapaszkodásban is az élen járt ma: a JFE Holdings papírjai 3,53 százalékkal ugrottak feljebb, míg a Kobe Steel 6,94 százalékos szárnyalással zárta a napot. Az ausztrál piacon is jó napjuk volt a nyersanyagipari vállalatoknak, hiszen a Paladin Energy 5,42 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot, míg az Alumina 2,22 százalékkal lett drágább.

Hongkongban az Angang Steel 2,06 százalékos pluszba kapaszkodott a nap második felében, a Jiangxi Copper mindössze 0,21 százalékos pluszban zárt, míg a Wuhan Iron & Steel 4,07 százalékkal állt tegnapi értéke felett a kereskedés vége felé közeledve. Tokióban megint az exportőrökön volt a hangsúly miután a dollár erősödött a jennel szemben: a Hitachi 2,93 százalékkal tudott drágulni, míg az Advantest 3,42 százalékkal fejezte be szerdai árfolyama felett a napot. Az autógyárak közül a Toyota 1,15 százalékot javított, a Honda 2,02 százalékkal zárt szerdai értéke felett, a Mazda pedig 3,2 százalékkal emelkedett. A szektornak Szöulban is jó napja volt, hiszen a Hyundai 2,67 százalékkal, a Kia pedig 4,73 százalékkal ugrott feljebb.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!