3p

Rossz napok járnak mostanában a kínai Shanghai Composite részvényindexre, csúcsához képest már több mint 20 százalékot bukott a mutató. Nem kizárt, hogy ez előbb-utóbb a világ többi részvénypiacára is begyűrűzik, főleg úgy, hogy hónapok óta várja már a szakemberek többsége a korrekciót.

Rossz napok járnak mostanában a kínai Shanghai Composite részvényindexre, csúcsához képest már több mint 20 százalékot bukott a mutató. Nem kizárt, hogy ez előbb-utóbb a világ többi részvénypiacára is begyűrűzik, főleg úgy, hogy hónapok óta várja már a szakemberek többsége a korrekciót.

Az utóbbi hetekben egyre több pesszimizmusra okot adó hír jelent meg a kínai gazdaságról, ennek köszönhetően a tőzsde is folyamatos esésben van. A Shanghai Composite index hétfőn 6,7 százalékkal zárt pénteki értéke alatt, ami tavaly június óta a legnagyobb napi veszteséget jelentette.

A Shanghai Composite index teljesítménye


Meddig használ az állami pénz?

Az egész azzal kezdődött, hogy még augusztus elején olyan pletykák jelentek meg a piacon, hogy a kínai bankok a közeljövőben jelentősen visszafogják majd hitelezésüket. Erre a hírre rögtön negatívan reagáltak a befektetők, hiszen az utóbbi hónapokban a kormány által a gazdaságba pumpált likviditás tartotta fenn az emelkedést. Hivatalosan azóta sem erősítették meg az információt, de az utóbbi egy-két hónap adataiban már látszik a hitelkihelyezés jelentős csökkenése.

A múlt héten aztán már hivatalos forrásból érkeztek olyan hírek, hogy a 4 milliárd jüanos állami gazdaságösztönző program jelentős túltermelést okozott, ezért néhány iparágban - elsősorban az acéliparban és a cementgyártásban - a termelés visszafogására lehet szükség. Ez további negatív reakciókat váltott ki a tőzsdén is.

"Az exportkereslet semmit nem javult az utóbbi hónapokban, állami építkezésekkel pedig nem lehet a végtelenségig élénkíteni a gazdaságot" - mondta el az mfor.hu kérdésére Móró Tamás, a Concorde elemzője a kínai helyzettel kapcsolatban. Éppen ezért szerinte egy túltermelés "benne van" a gazdaság néhány szektorában.

Kérdés, hogy a távol-keleti ország gazdaságának problémái mennyire lesznek majd hatással a világ többi részére. "Az amerikai és európai cégek közül gyakorlatilag mindenki Kínától várta a növekedést. Ha csökken a kínai nyersanyagimport, akkor az a világ piacaira is hatással lehet" - jósolja Móró Tamás.

A Concorde szakembere egyébként nem számít arra, hogy a kínai kormány drasztikusan visszafogná a hitelezést, mivel az utóbbi időben a növekvő munkanélküliség miatt növekedtek a szociális feszültségek az országban.

További 15-20 százalékot eshet még a tőzsde

A kínai tőzsde esetében eddig is megfigyelhető volt, hogy nagyobb trendek jellemezték - vázolja fel a Concorde szakembere. Azaz ha egyszer esésnek indult a piac, akkor sokat esett, ha pedig emelkedett, akkor az is tartós volt. "Éppen ezért én nem tartok elképzelhetetlennek még egy további 15-20 százalékos zuhanást a közeljövőben" - vélekedik Móró Tamás.

Szerinte a kínai cégek egyik legnagyobb problémája, hogy a gazdasági növekedés nem jelent meg a vállalati profitokban, azaz hiába szárnyalt a kínai gazdaság, nem a cégekhez áramlott a pénz.


A tőzsdével kapcsolatban is az a fő kérdés, hogy a kínai piac zuhanása mennyiben gyűrűzik majd be a világ többi részvénypiacára. "Áttételesen mindenképpen hatással van a kínai tőzsde a világra a hangulaton keresztül. 2007 februárjában már volt egy komoly tőzsdei zuhanás a Shanghai Composite indexben, ami aztán később a világ többi tőzsdéjén is megjelent" - emlékeztet Móró Tamás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!