3p

156,1 milliárd forintos nettó eredményt ért el a második negyedévben a Mol, ebből azonban több mint 100 milliárd a pénzügyi műveletek nem realizált nyeresége volt - derül ki a cég péntek hajnalban közölt gyorsjelentéséből. Az üzemi eredmény kicsit jobb lett a vártnál, 47,7 milliárd forintot tett ki.

156,1 milliárd forintos nettó eredményt ért el a második negyedévben a Mol, ebből azonban több mint 100 milliárd a pénzügyi műveletek nem realizált nyeresége volt - derül ki a cég péntek hajnalban közölt gyorsjelentéséből. Az üzemi eredmény kicsit jobb lett a vártnál, 47,7 milliárd forintot tett ki.

A 156,1 milliárdos nettó eredmény 42 százalékkal lett magasabb, mint 2008 hasonló időszakában, az első félévben viszont mindössze 31,2 milliárd lett a nettó profit, ami 82 százalékos visszaesés tavalyhoz képest.


A pénzügyi műveletek ingadozó eredménye miatt a Mol esetében leggyakrabban nem a nettó eredményt, hanem az üzemi eredményt veszik figyelembe. Ez 47,7 milliárd forint volt a második negyedévben, ami 42 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az első negyedévhez képest 11 százalékos volt a csökkenés.

A pénzügyi műveletek nem realizált nyeresége 103,6 milliárd forint volt, ami jórészt a magyar deviza erősödésének köszönhető. Az első negyedéves történelmi mélypontok után ugyanis a második negyedévben javított a forint az euróval és a dollárral szemben.

Ez az eredmény jobb a vártnál. Csütörtökön az mfor.hu kérdésére Török Bálint, a Buda-Cash elemzője 30-35 milliárdos üzemi eredményre számított. Arra viszont számítani lehetett, hogy a pénzügyi műveleteken 100 milliárd körüli nyereség lesz. Azonban ez még így sem kompenzálta teljesen az első negyedéves gyenge számokat: akkor majdnem 150 milliárdos volt a veszteség a forint gyengülése miatt.


Az értékesítés nettó árbevétele 22 százalékkal csökkent 2008 második negyedévéhez képest, így 698,6 milliárd forintot tett ki április és június között. Az EBITDA lényegében szinten maradt az előző negyedévhez képest, az egyszeri tételek nélkül 93 milliárd forintot tett ki.

A feldolgozás és kereskedelem szegmens a Molon belül jelentős javulást ért el a tovább romló külső környezet ellenére. Az újraelőállítási árakkal becsült Downstream működési eredmény is pozitív volt, ami a jelen helyzetben komoly eredmény.

A társult vállalkozások eredmény-hozzájárulása szintén pozitívba fordult. Az egyszeri tételek nélküli nettó eredmény 156 milliárd forintot tett ki 2009 második negyedévben.

A Mol nettó hitelállománya 918,3 milliárd forintra emelkedett, főként az INA teljes körű konszolidációjának eredményeként, így az eladósodottság 35,5 százalékos volt 2009 június végén. Az INA teljes körű konszolidációjának hatását kiszűrve a nettó hitelállomány 631,0 milliárd forint, míg az eladósodottság 31,3 százalékot tett ki 2009. június végén.


"2009 első félévében, a hatékonyság növelésének szentelt figyelmünk stabil működési eredményt hozott, a továbbra is igen nehéz külső környezet ellenére" - nyilatkozta Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban.

A cégvezető hozzátette: Stratégiai szempontból a második negyedévben két jelentős lépést tettek, melyek nemcsak megerősítették jelenlétüket Horvátországban és a Közel-Keleten, de fontos hosszú távú növekedési potenciált biztosít a csoport számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!