2p

Eddig szinte egyáltalán nem mozgatta meg a lakáspiacot a négyes metró építése, a metró vonala mentén szinte alig emelkedtek a lakásárak. Később a budai oldalon kicsit változhatnak az árak a metróépítés miatt - olvasható a Duna House legújabb elemzésében.

Az előrejelzések szerint a metró építése inkább a budai oldalon okozhat majd számottevő ármozgást, mivel ezen a területen nincs másik metróvonal, ezért jelentősen javítani fogja a környék tömegközlekedését. A területen azonban jórészt panellakások vannak, melyek iránt most is mérsékelt az érdeklődés, 200-250 ezer forint körüli négyzetméterárakon gond nélkül lehet lakást találni a környéken.

Érdekes hatással lehet a metró a középső, Gellért tér és Fővám tér közötti szakaszon, ez a terület már jóval frekventáltabb, a téglalakások ára 300-360 ezer forint környékén mozog négyzetméterenként. Befektetési szempontból viszont vonzó lehet ez a térség, mivel a felsőoktatási intézmények közelsége miatt megélénkülhet a bérleti piac.

A pesti oldalon kevésbé lehet hatással a metróépítés, a Kálvin téren például már jelenleg is van egy metróállomás. A belvárosban inkább a VIII. és IX. kerület bizonyos területein hajthatja fel az árakat a beruházás.

A fennmaradó három leendő metróállomás környékén azért nem kell számítani jelentős áremelkedésre, mert ott eleve viszonylag közel fut a kettes metró nyomvonala. A Rákóczi tér és a Népszínház utca környékén amúgy is elég nyomottak az árak, akár már 170-180 ezer forintos négyzetméteráron találni lakást. Ezen a területeken jelentősen befolyásolja a négyzetméterárakat az is, hogy rehabilitált területről van-e szó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!