4p

Mintegy 110 milliárd forinttal nőtt szeptemberben a központi költségvetés bruttó adóssága - derül ki a legfrissebb adatokból. A növekedés teljes egészében a forintadósságnak volt köszönhető, mely több mint 300 milliárd forinttal lett magasabb egy hónap alatt.

Inflációra felkészülni?

20 653,9 milliárd forint volt szeptember végén a központi költségvetés teljes bruttó adóssága, ez 109,7 milliárddal volt magasabb az augusztusi értéknél. A forintban fennálló tartozás egyetlen hónap alatt 11 484,8 milliárd forintról 11 799,6 milliárdra emelkedett, míg a költségvetés devizaadóssága 88,3 milliárd forinttal csökkent. Vagyis hiába törlesztette hazánk a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé a 2008-ban felvett hitelcsomag aktuális részletét, a forintkötvények kibocsátása jócskán ellensúlyozta azt.

A forintadósságunk egyébként legutóbb 2009 márciusában volt a mostaninál magasabb, vagyis három és féléves csúcsot jelentett a szeptember összeg, míg devizában 2009 novembere óta nem tartoztunk a mostaninál kevesebbel. Vagyis fokozatosan nyílik az olló a két összeg között, ami a kormány nem titkolt célja volt korábban. Hivatalosan azért erőltették a forintkibocsátásokat, mert így jóval kiszámíthatóbban alakulhat az államadósság, nem okoz kilengéseket a devizaárfolyam változása. Közgazdászok ugyanakkor több helyen kiemelték, hogy hosszabb távon az adósság forintra váltásával az lehet a kormány célja, hogy inflációt gerjesztve (reálértéken) megszabaduljon a tartozás jelentős részétől, amit a devizaadóssággal nem tehetne meg.

A forintadósságon belül továbbra is az állampapírok 11 211,8 milliárd forintos összege teszi ki a legnagyobb tételt, és a növekedés is ezen a soron volt tapasztalható, hiszen augusztusban még csak 10 897 milliárd forint volt forintban kibocsátott állampapírokban. A fenti összegen belül 8274,4 milliárd forint volt a kötvényállomány szeptember végén, míg diszkont kincstárjegyben 1727,1 milliárd.

Az egyetlen hónap alatt végbement 300 milliárd forintos emelkedés első ránézésre kimagasló, azonban ha visszanézzük az adatokat, akkor júliusban még ennél is nagyobb ugrás volt a forintadósságban, akkor hajszál híján 380 milliárd forintot tett ki a növekedés. A forintadósság irányába való eltolódás egyébként alapvetően annak tudható be, hogy idén eddig jelentősen túljegyezték a magyar állampapírokat a tervezetthez képest, ugyanakkor devizakötvényt nem bocsátott ki Magyarország. Vagyis időről időre törlesztettük lejáró devizaadósságunkat, de ezt forintforrásból tettük meg. (lásd: Már nem kell kepeszteni, mégis 50 milliárdos plusz a kötvénypiacon)

A teljes forintadósságon belül továbbra is marginális részt képviselnek a lakossági állampapírok, de egyértelműen látszik az elmúlt hónapok kommunikációs kampányának eredménye, hiszen a szeptemberi 808,7 milliárd forintos lakossági állomány újabb csúcsot jelent. 2004 januárja óta - amióta az ÁKK közli az adatokat - még sosem volt a mostaninál magasabb a lakosság kötvényállománya.

Hiába törlesztettünk az IMF-nek

Az IMF honlapján található összesítés szerint szeptember 25-én mintegy 143 milliárd forintot fizetett vissza hazánk a Valutaalapnak a 2008-as hitelcsomag törlesztőrészleteként, jórészt ennek volt köszönhető a devizaadósságunk csökkenése. A teljes törlesztés vélhetően azért nem mutatkozott meg az állományban, mert a forint kismértékben gyengült az euróval szemben augusztushoz képest, így ez részben ellensúlyozta a tranzakcióból eredő csökkenést.

A devizaadósságon belül továbbra is a devizakötvények teszik ki a legnagyobb részt, szeptember végén 5078,9 milliárd forint volt az állomány, ami minimális emelkedést jelentett az előző hónaphoz képest. A devizahitelek állománya 3470,7 milliárd forintról 3378,9 milliárdra csökkent, ezen belül a 2008-as nemzetközi hitelcsomagból még 2346,4 milliárd forintot kell visszafizetnünk, ami 86,1 milliárddal alacsonyabb az augusztusi összegnél.

A fentiek mellett a költségvetés egyéb kötelezettségei is csökkentek, az augusztusi 513,2 milliárd forint után 396,4 milliárdot tettek ki, így jött össze a bő 100 milliárdos emelkedés a teljes adósságban.

Idén már 300 milliárdot faragtunk


Ha az idei év első kilenc hónapját vizsgáljuk, akkor az látszik, hogy nagyjából 300 milliárd forinttal sikerült csökkenteni a központi költségvetés bruttó adósságát, hiszen tavaly december végén még 20 955,5 milliárd forinttal tartoztunk. Ezen belül a forintadósság 1437,4 milliárd forinttal emelkedett, míg a devizában fennálló tartozás 1712,5 milliárddal csökkent, részben a fentebb kifejtett kormányzati szándékkal összhangban, részben pedig a forint jelentősebb erősödésének köszönhetően. (lásd: Nagyot bukott a forint, de még így is világbajnok)

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!