4p

Jelenleg mintegy 6 milliárd eurós likviditáson ül az OTP, ami sokak szerint már túlzás. A bank azonban nem tervezi, hogy osztalékot fizet a 2009-es eredmények után, inkább terjeszkedésre fordítaná a hatalmas tőkét. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a keddi sajtótájékoztatón konkrétan négy országot jelölt meg, ahol növelnék részesedésüket: Szerbiát, Romániát, Horvátországot és Szlovákiát. Az mfor.hu egy elemző segítségével megpróbálta felkutatni a lehetséges célpontokat ezekben az országokban, azonban ez nem egyszerű feladat. Mfor.hu-háttér.

Az mfor.hu által megkérdezett szakember szerint Romániában és Horvátországban legvalószínűbb az OTP terjeszkedése, a másik két említett országban várhatóan megmaradnak a jelenlegi leánybankok, melyek igyekeznek majd minél nagyobb szeletet kihasítani a piacból. Romániában egy erdélyi pénzintézet, a Banca Transilvania lehetne a legesélyesebb célpont, azonban 470 fiókjával valószínűleg nagy falat lenne az OTP számára.

Szlovákia említése mindenkit meglepett

Amikor az esetleges célországok között Szlovákiát említette Csányi Sándor, még az újságírók is felkapták a fejüket, hiszen néhány nappal korábban olyan pletykákat lehetett hallani, hogy a magyar bank eladná jelenlegi szlovák leányvállalatát. "Nem tartom valószínűnek, hogy az OTP eladná jelenlegi leánybankját és egy másikat venne Szlovákiában" - mondta el az mfor.hu kérdésére Kovács Roland, az Equilor elemzője.

A szakember szintén kevés esélyt ad a szerbiai terjeszkedésnek, ugyanis éppen a múlt héten jelent meg a hír, hogy az OTP szerb leányvállalata a jelenlegi 2,3 százalékról 5 százalékra növelné piaci részesedését, azonban mindezt akvizíciók nélkül tenné.

Fodor Ágoston Laura, az OTP Banka Srbija vezetőségi tagja hozzátette: ezt a bővülést fokozatosan érik el, akvizíciók nélkül. Az OTP Bank ezzel felülvizsgálta korábbi tervét, hogy eladja szerbiai érdekeltségét, az OTP Banka Srbiját, amelyet három kisebb bank megvásárlásával és egyesítésével hozott létre. Az OTP Banka Srbija a 15. legnagyobb pénzintézet a 34 szerbiai bank között.

Romániában főleg Erdélyre fókuszáló bank jöhet szóba

A fentieket tekintve legkevésbé egy szlovák vagy szerb terjeszkedés tűnik valószínűnek, így az említett négy országból maradt Románia és Horvátország. Nagyon nehéz pontosan megjelölni az OTP lehetséges célpontjait, hiszen mindkét piacon rengeteg bank van. Az mfor.hu csak a tőzsdén jegyzett pénzintézetekből próbált szemezgetni.

"Romániában lehet egy érdekes bank, mely vonzó lehet az OTP számára, ez pedig a kolozsvári székhelyű Banca Transilvania" - vélekedik Kovács Roland. A bankban 15 százalékos tulajdonrésze van az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (EBRD), a fennmaradó rész pedig főleg egy százalék alatti intézményi befektetők kezében van.

Az általunk kinézett bank eszközállománya mintegy 1260 milliárd forint, ami jóval magasabb a jelenlegi román leánybank 365 milliárdos eszközállományánál. A cég tavaly 61,9 millió lejes (mintegy 4 milliárd forint) nyereséget tudott felmutatni, piaci kapitalizációja pedig körülbelül 2,3 milliárd lej, azaz nagyjából 150 milliárd forint.

A román banknak 2009 végén mintegy 790 milliárd forintnyi hitelállománya volt, hitel/betét aránya 81 százalékos volt, a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya pedig 4,8 százalék. Az OTP esetében csoportszinten 121 százalékos a hitel/betét arány, az NPL-ráta pedig 9,8 százalékon állt az év végén. Ez azt mutatja, hogy a Banca Transilvania esetleges megvétele mindkét mutatóban javítaná a magyar bank csoportszintű eredményét.

"Az OTP román leányvállalatának vezérigazgatója tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy a jelenlegi 106-ról nagyjából 200-ra növelnék fiókjaik számát Romániában. Szó volt arról is, hogy a magyar bank elsősorban Erdélyre fókuszálna, ez is azt erősíti, hogy a Banca Transilvania lehetne az egyik célpont" - vélekedik Kovács Roland.

Az egyetlen komoly érv, ami a Banca Transilvania-üzlet ellen szól, hogy a cégnek 2008-ban 470 fiókja volt, amivel a negyedik legnagyobb bank volt Romániában. Kovács Roland szerint éppen ezért valószínűleg túl nagy falat lenne az OTP-nek. "Azt azonban tartom, hogy szerintem elsősorban olyan bank jöhet számításba célpontként, melynek jelentős érdekeltségei vannak Erdélyben" - véli az elemző.

"Horvátországban 19 olyan bank van, melyeknek részvényei a tőzsdén kereskedhetők, ezek közül azonban még nehezebb ideális célpontot találni az OTP számára" - vélekedik az Equilor szakértője. Kovács Roland szerint első ránézésre talán a kaproncai székhelyű Podravka Banka jöhet szóba, melynek 35 fiókja van országszerte, azonban ez tényleg csak tipp az elemző részéről "hatalmas kérdőjellel".

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!