3p

Az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményekről számolt be a Mol-csoport pénteken, a társaság a félév teljesítménye alapján felfelé módosította idei eredményvárakozását.

Az olajtársaság 192,7 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei második negyedévben, ami 22 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakának adatánál, és felülmúlja az elemzők által várt 177,9 milliárd forintot.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az idei első fél évben a tisztított EBITDA 370,8 milliárd forint (1,3 milliárd dollár) lett, 23 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit.

A jelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, hogy a 2017-re vonatkozó "tiszta" EBITDA előrejelzést jelentősen, 2 milliárd dollár fölötti várakozásról 2,3 milliárd dollár fölé módosította a vállalatcsoport az erős első féléves eredmények alapján.  Hozzátette: "Az eredmények egyben azt is bizonyítják, hogy a külső környezet változásainak ellenálló, integrált üzleti modellünk, és a magas minőségű eszközeink valóban jól működnek."

A második negyedévben a Mol-csoport speciális tételek nélküli EBITDA-ja 173,6 milliárd forintot ért el, ami 4 százalékkal alacsonyabb az előző év második negyedévinél. Az első fél év speciális tételek nélküli EBITDA-ja 364,7 milliárd forint lett, 19 százalékkal több, mint a tavalyi első fél évben.

Az értékesítés nettó árbevétele 1008,4 milliárd forint volt április-júniusban, ami 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi bázist. Az első hat hónapban a vállalat 1963,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A vállalatcsoport nettó profitja a második negyedévben 88,8 milliárd forintot tett ki, 12 százalékkal volt magasabb a bázisidőszakinál. Az első fél évben 182,7 milliárd forint nettó profitot ért el a Mol, ez 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és a jelentés szerint az elmúlt tíz év legmagasabb első féléves profitja. Az egy részvényre jutó eredmény 2078 forint, speciális tételek nélkül 2025,6 forint volt az idei első fél évben, szemben az egy évvel korábbi 1639,5 forinttal.

A Mol-csoport 250,4 milliárd forint működési cash-flowt ért el az első fél évben, a tavalyi azonos időszakban elért 206,4 milliárd forint után.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) és a fogyasztói szolgáltatások üzletágak rekord eredményt értek el az első fél évben, miközben a kutatás-termelés (upstream) is növelte hozzájárulását a vállalatcsoport pénzügyi eredményeihez - olvasható a jelentésben.

Az upstream speciális tételek nélküli EBITDA-ja 128 milliárd forint volt 2017 első felében, az előző év azonos időszakához képest mért 45 százalékos növekedést a 30 százalékkal magasabb kőolajár és az alacsonyabb működési költségek magyarázzák. Az átlagos napi kitermelés 110 ezer hordó kőolaj egyenérték volt az első fél évben.

A downstream üzletág újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-ja 8 százalékkal 186 milliárd forintra emelkedett, elsősorban az erősebb finomítói marginok miatt és a szűkülő petrolkémiai árrések miatt.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens EBITDA hozzájárulása elérte a 43 milliárd forintot az első fél évben, 18 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A gázszállítási üzletág 2017 első féléves EBITDA-ja 12 százalékkal 31 milliárd forintra nőtt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!