2p

Miközben az amerikai politika immár hónapok óta próbálja átnyomni a törvényhozáson Trump adócsomagját, a Fed leköszönő elnöke szerint jelen formájában nem fog gazdasági élénkülést hozni.

A jegybankelnök ebben a pozícióban tartott utolsó beszédében kitért arra, hogy a bitcoin szerepe egyelőre marginális a pénzügyi rendszerben és spekulatívnak minősítette. Érdekes volt azon felvetése is, miszerint a gazdasági strukturális változások miatt elképzelhető, hogy a jövőben alacsonyabb munkanélküliségi ráta-elvárást kell felállítani az infláció élénkítése céljából.
 
Szerdán befejeződött Fed ülése, amely nem okozott meglepetést. Ahogy arról az mfor.hu is beszámolt, 25 bázispontos kamatemelést hajtottak végre. A piac előzetesen ezzel számolt, és már beárazta, így sem a tőzsdék, sem a devizapiac nem mutatott komoly változást.

Janet Yellen a döntést követő sajtótájékoztatóján arra utalt, hogy az adócsomag nem hozhatja meg a várt gazdaságélénkítő hatást, az adósságemelési hatása pedig jelentős lehet. Ennek megfelelően inkább a profitrealizálás jellemezte az amerikai tőzsdéket, a dollár gyengült, olvasható az Equilor reggeli elemzésében. 
 

2018-ban most a korábbi 2,1 százalék helyett 2,5 százalékos GDP növekedési ütemmel és három kamatemeléssel számol a Fed. Az inflációval kapcsolatban elhangzott kommentár is gyengítette az amerikai fizetőeszközt, Yellen megfogalmazása szerint a Fed számára sem világos, hogy miért nem emelkedett az infláció idén. Enyhe meglepetést okozott a szavazók aránya a várt 1 ellenszavazat helyett 2 érkezett, Charles Evans, a chicagói Fed elnöke csatlakozott Neel Kashkarihoz.

A jegybankelnök ebben a pozícióban tartott utolsó beszédében kitért arra, hogy a bitcoin szerepe egyelőre marginális a pénzügyi rendszerben és spekulatívnak minősítette. Érdekes volt azon felvetése is, miszerint a gazdasági strukturális változások miatt elképzelhető, hogy a jövőben alacsonyabb munkanélküliségi ráta-elvárást kell felállítani az infláció élénkítése céljából.
 
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!