2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Enyhe lecsorgással indult a nap szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index délelőtt kevesebb mint fél százalékkal állt tegnapi értéke alatt. Az Egis a tegnapi szárnyalását folytatja ma is, az első órákban már majdnem 3 százalékkal drágultak a gyógyszergyártó papírjai.

21 617 ponton állt a szerdai kereskedés első felében a BUX index, ez 0,42 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záróértéknél. A forgalom alacsonyabb volt a szokásosnál, az első órákban alig 2 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között a piacon.

A vezető részvények felemás teljesítménnyel kezdtek reggel, a piac slágere továbbra is az Egis. Az OTP papírjai 0,76 százalékos lecsorgást mutattak a nap elején, így 5250 forintba kerültek, míg a Mol 0,1 százalékos felfelé araszolás után 19 970 forinton állt délelőtt. A Magyar Telekom 1,28 százalékot veszített értékéből a szerdai kezdést követően, így 538 forintot ért.

A keddi szárnyalás után szerda reggel felemás hangulatban kezdtek a gyógyszergyártók. Az Egis folytatta jó teljesítményét, további 2,55 százalékkal erősödve 20 100 forintba került, míg a Richter 0,9 százalékos gyengülés után 43 900 forintért cserélt gazdát.

Kismértékű gyengüléssel nyitott reggel a forint a bankközi devizapiacon: a nap első felében 278,04 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,14 százalékkal volt magasabb a tegnapi szintnél. A dollárral szemben 210,43-nál állt a hazai fizetőeszköz, a svájci frank pedig 213,10 forintba került.

A vezető európai részvénypiacokon pesszimista hangulatban indult a nap, délelőttre azonban ledolgozták hátrányukat a mutatók. A londoni FTSE már 0,1 százalékos pluszban volt, a frankfurti DAX pedig 0,09 százalékkal állt tegnapi értéke alatt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,24 százalékos gyengüléssel kezdte a napot, a vezető amerikai határidős indexek pedig néhány pontos mínuszt mutattak délelőtt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!