4p

Elmúltak már azok az idők, amikor sok új építésű lakás 0%-os önerő szükségességével hirdette magát. A válság felülírta a vonzó konstrukciókat, ma már kvázi 0 forinttal nemigen lehet beszállni semmilyen lakásvásárlásba. Az önerő előteremtése viszont sokaknak gondot okoz. A Lakásmustra utánanézett a lehetőségeknek.

„Bérből és fizetésből? Ugyan már!” – nevetett az egyik ingatlanirodában a vásárló, amikor arról érdeklődtünk tőle, hogy vajon havi jövedelméből sikerült-e félretennie az új lakás megvásárlásához szükséges 20-30 százalékos önerőt. A válasz egyébként tipikus: a piacon viszonylag kevesen engedhetik meg maguknak, hogy fizetésükből olyan lakásvásárlási tartalékot képezzenek, mely belátható időn belül elég az új otthon beugrójának. Ha csak mondjuk egy 10 millió forintos ingatlan önerejéről van szó, átlagos 20 százalékot feltételezve 3 évig havi 55000 forint környékén kellene félretenni (eltekintünk most a kapható kamatoktól), amire sokan manapság nem képesek.

Jól jön a szülői segítség

Adekvát megoldás lehet a szülői ház támogatása, amit sokan igénybe is vesznek, persze ennek alapvető feltétele, hogy jó legyen a viszony, ami sajnos nem minden családban mondható el. A segítség érkezhet készpénz, vagy pótfedezet formájában, ekkor például a szülők ingatlana is bekerül fedezetként a hitelbe. (Ezzel csak óvatosan, mert nemfizetés esetén szélsőséges esetben mindkét ingatlan rámehet a problémára). Inkább jellemző egyébként a készpénzes támogatás, ami főleg akkor lehet hatékony, ha például egy pár mindkét tagjának szüleitől érkezik. (Ilyen esetben fordítsunk nagy figyelmet a papírmunkára, megeshet, hogy a románc alábbhagy, és akkor osztozkodni és kivásárolni kell).

Egyes esetekben a szülő, mint kezes, vagy adóstárs is jelen lehet a hitelkonstrukcióban, ez például akkor lehet előnyös, ha magas jövedelmet tud igazolni, maga az igénylő viszont nem áll fényesen az erre vonatkozó számokkal. (Pl. minimálbéres, számlás munkavégzés esetében). Arra azonban legjobb barátainkat sem igen illik megkérni, hogy lakáshitelünkben kezesként vegyenek részt, mivel ezt ma már a legtöbben elutasítják – teljesen érthető okból.

Segítség az államtól

Rengeteg vásárlón segített az önerő megteremtéséhez az államilag dotált Fészekrakó program (bár keretösszege manapság egyre kevesebb ingatlanra elég), a Fiatalok Otthonteremtési Támogatása, illetve a közismert Szocpol. Bár a szocpolnak is vannak különféle feltételei, ha ezeknek megfelelünk, kiváló lehetőség az önerő előteremtésére. Fontos tisztában lenni azzal, hogy léteznek olyan szituációk, amikor a támogatást vissza kell fizetni, ilyen például, ha nem sikerül teljesíteni a bevállalt gyerekszámot.

Amennyiben valaki ilyen típusú támogatási formában kívánja megteremteni a lakásvásárláshoz szükséges önerejét, jó, ha alaposan átgondolja a kérdést, és közelebbi ismeretséget köt például a méltányolható lakásigény szóösszetétellel – akármekkora lakásra ugyanis nem ad támogatást az állam. Fontos kitétel az is, hogy ha már van a tulajdonunkban (nevünkön) ingatlan, akkor nem vagyunk esélyesek – a részletes feltételek pl. a magyarorszag.hu megfelelő rovataiban találhatóak meg.


Önerő személyi kölcsönből

A válság előtt jó páran fordultak ehhez az eszközhöz – a megvásárláshoz szükséges önerőt nemes egyszerűséggel személyi kölcsönből biztosították. Ez már akkor sem volt a legjobb megoldás, hiszen a lakáshitel kamataihoz a képest a személyi kölcsön hasonló mutatója jóval magasabb volt, ma már azonban az akciós személyi kölcsön ajánlatok is 30-33 százalékos THM-mel működnek, így ezt a megoldást tényleg csak a legeslegelszántabbaknak ajánljuk. A korábbi tapasztalatok alapján szintén nem árt óvakodni a nagy kockázatú devizanemekben való eladósodástól – bár a legtöbb bank egy ideje már nem is foglalkozik ilyen hitelkonstrukciókkal. Nyilván és remélhetőleg eszébe sem jut senkinek önerőt hitelkártyaszámláról biztosítani, ezt csak akkor szabad csinálni, ha a teljes összeget 1-2 napon belül vissza is tudjuk tenni –de akkor már érdemesebb kivárni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!