Nincs megállás a magyar tőzsdén



Új történelmi csúcson a BUX index, csak a Mol nem tudott erősödni a nagyobb részvények közül.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,26 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 38 097,59 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, jól zárt a magyar tőzsde, 0,2 százalékos pluszt tudott felmutatni a zárásnál. Európában és a nemzetközi piacokon nem volt egyértelműen jó a teljesítmény, inkább kis mínuszokat - az amerikai piacon nagyon kicsi pluszokat is - lehetett látni. Hozzátette, az Egyesült Királyságban hétfőn nem volt kereskedés, ezért nem volt nagy aktivitás a tőzsdéken. A magyar papírok közül a Magyar Telekom teljesített a legjobban, még tart az elmúlt napokban tapasztalt szárnyalása - mondta.

A Mol 55 forinttal, 0,23 százalékkal 23 785 forintra gyengült, 1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 440 forintra, kicsivel éves csúcsuk fölé erősödtek, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal 485 forintra nőtt, forgalma 461 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,60 százalékkal 6720 forintra emelkedett, forgalmuk 356,9 millió forintot ért el.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Kizárt, hogy teljesüljön Orbán víziójaKizárt, hogy teljesüljön Orbán víziója

A Fidesz velencei frakcióülésén a kormányfő nagyívű perspektívát vázolt fel.

.
hirdetés
elrejt
 
.