5p

A tavalyi év hasonló időszakához képest 17 százalékkal csökkent ugyan a legnagyobb hazai kereskedelmi bank adózott, korrigált eredménye, de így is vastagon nyereséges volt a cég - derül ki a péntek hajnalban megjelent tájékoztatóból. Ráadásul az utóbbi negyedévekkel ellentétben ezúttal az egyszeri tételek is pozitív irányba hatottak, hiszen a korábbi goodwill-leírások miatt most pozitív adóhatás jelentkezett.

41,1 milliárd forint volt az OTP konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben, ez 10 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakában tapasztaltat. Azonban szokás szerint ezúttal is érdemesebb az egyszeri tételektől megtisztított számokat figyelembe venni, hiszen korábban, amikor jelentős negatív egyszeri tételek voltak, akkor is az volt a mérvadó. A korrigált adózás utáni eredmény 37 milliárd forintos nyereséget mutat, ami már 17 százalékkal elmaradt a tavalyitól. A különbség egy 4,1 milliárd forintos adóhatásból adódik, mely a korábban a szerb és a montenegrói leánybankoknál végrehajtott, összesen 20,9 milliárd forintos goodwill-leírás miatt jelent most meg. Emellett hozzájárult a korrekciós tételek alakulásához, hogy a tavalyi évvel ellentétben az OTP ezúttal az első negyedévben elszámolta a teljes bankadót, ami 29 milliárd forintot tett ki. Ennek köszönhetően az első félév korrekciós tételei összesen 26,5 milliárd forintos mínuszt mutattak a tavalyi 14,2 milliárd forintos veszteség után. A korrigált adózott eredmény az év első hat hónapjában 80,8 milliárd forintot tett ki, ez 9 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Vagyis a bankadó egyszeri elszámolása nélkül is jelentősen csökkent a pénzintézet nyeresége.

Az OTP profitja egyébként a második negyedévben szinte hajszálra megegyezett az előzetes várakozásokkal, hiszen a KBC Securities szakemberei például előzetesen 35,27 milliárd forintos korrigált nyereségre számítottak.

Az elemzőknek az a várakozása is bejött, mely szerint a céltartalékolás növekedése rontotta az eredményt. Az átértékelődések nélkül a céltartalékolás és a kockázati költségek 64,1 milliárd forintot tettek ki, ez 28 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi második negyedév 50 milliárd forintos céltartalékolása. Az idei első negyedévben 58,7 milliárd forint volt a céltartalékolás, így az első féléves 122,8 milliárd forint 15 százalékkal volt magasabb, mint 2011 első hat hónapjában. Szokás szerint a növekvő céltartalékolás oka a portfólió romlása: a 90 napon túli késedelmes állomány csoportszinten 18,8 százalékra emelkedett az első negyedéves 17,4 százalékról. Ráadásul a portfólióromlás gyorsult a második negyedévben, hiszen egy negyedévvel korábban még 0,8 százalékkal emelkedett az NPL-ráta, míg most 1,4 százalékkal. Ennél nagyobb ütemben utoljára 2010 második negyedévében romlott az OTP-csoport portfóliója. Ezen belül külön rossz hír, hogy a bank magyarországi portfóliója a legnagyobb vesztesek között volt, június végén 15,8 százalékos volt a legalább 90 napos késedelembe esett állomány aránya, ez 1,2 százalékkal volt magasabb az egy negyedévvel korábbinál és 4,3 százalékkal a tavalyi második negyedéves értéknél. A bank közlése szerint elsősorban a nagyvállalati portfólióban és a devizaalapú jelzáloghitelek területén volt megfigyelhető a portfólió romlása a magyar piacon. Egy negyedév alatt a magyarnál nagyobb mértékben csak a montenegrói, az ukrán és az orosz portfólió romlott. A késedelmes hitelek aránya továbbra is Montenegróban a legmagasabb, ott 39,6 százalékot tett ki, de emellett az ukrán 34,4 százalékos arány okozhat fejtörést a banknak.

A céltartalékolás mellett az eredmény romlásához nagyban hozzájárult az, hogy az ügyfélhitelek nettó árfolyamszűrt állománya egy év alatt 5 százalékkal csökkent, míg a betétállomány csoportszinten stagnált. A hitelállomány csökkenéséhez az általános gazdasági környezet mellett nagyban hozzájárult a tavalyi végtörlesztés, melynek köszönhetően az OTP is fontos ügyfeleket veszített.

A bank gyorsjelentése szerint az első félévben és a második negyedévben egyaránt a profit 42 százaléka származott a külföldi leányvállalatoktól, ezek a cégek fél év alatt 34 milliárd forintnyi profitot termeltek az OTP-nek, miközben tavaly ez az összeg még csak 26,8 milliárd forint volt az év hasonló időszakában. A leánybankok közül az orosz OTP volt a legfőbb húzóerő a második negyedévben, Moszkvából 11 milliárd forintnyi nyereség érkezett. Számottevő volt még a Bulgáriában elért 5,7 milliárd forintos profit, míg a negatív oldalon az ukrán leányvállalat másfél milliárdos veszteségét érdemes kiemelni. A többi OTP-leány kismértékű pluszt vagy mínuszt tudott felmutatni.

A második negyedéves eredményekről és az OTP kilátásairól péntek reggel 9 órától sajtótájékoztatót tart Bencsik László vezérigazgató-helyettes, melyről szokás szerint az mfor.hu is beszámol.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!