2p

A Fed júniusi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint az idén októberben befejezik a gazdaságösztönző céllal életbe léptetett likviditásbővítő kötvényvásárlási program (QE3) kivezetését.

A program kivezetésével kapcsolatban az egyetlen ismeretlen már csak annak pontos időpontja volt. A kötvényvásárlások keretösszegét a Fed az eredeti havi 85 milliárd dollárról már 10 milliárd dolláros lépésekben 35 milliárd dollárra csökkentette. A folyamat októberben az utolsó 15 milliárd dolláros csökkentéssel ér majd véget.

A jegyzőkönyv közzététele okozott némi törést a Wall Streeten az árfolyamindexek alakulásában, de nem fordította meg az emelkedő trendet. A program befejezését ugyanis - az indoklás szerint - a gazdasági aktivitás erősödése és a foglalkoztatási helyzet javulása teszi lehetővé a Fed számára.

Az alapvetően bizakodó befektetői hangulatot az Alcoa nyitás előtt közzétett várakozáson felüli eredmény beszámolója alapozta meg szerdán. A tőzsdéken hagyományosan az Alcoa teszi közzé elsőként a nagyvállalatok közül negyedéves eredmény beszámolóját. Az Alcoa részvénye már a nyitás előtt is 3 százalékkal erősödött a tőzsdén kívüli kereskedelemben, majd árfolyamnyeresége a hat százalékot is megközelítette.

Az S&P-500 index tagvállalatai a Thomson Reuters elemzők körében végzett felmérése szerint a második negyedévben 6,2 százalékkal növelték nyereségüket, értékesítési árbevételük pedig 3 százalékkal nőtt.

A vezető indexek végül 0,46 és 0,63 százalék közötti értékekkel emelkedtek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!