3p

Továbbra sincs nyugalom a Bitcoin piacán. A virtuális pénz árfolyammozgása meglehetősen hektikusan alakult az elmúlt napokban.

Aki figyeli a Bitcoinról szóló híreket, annak minden bizonnyal megütötte a fülét, hogy a karácsony előtti napokban az árfolyam már-már összeomlott.  A legismertebb kriptovaluta jegyzése egy héttel korábban, vasárnap még csaknem 20 ezer dolláron állt, az árfolyam húszszorosára emelkedett az év eleje óta. Vasárnaptól kezdve azonban gyengül a Bitcoin, péntek 10 óra körül 13 320 dolláron állt, ez csütörtöki záróértékhez képest 15 százalékos gyengülés volt. Öt nap alatt tehát elvesztette az értékének a harmadát. 

Pénteken ráadásul folytatódott a rendkívül csapkodó kereskedés, hiszen a fent említett 13 ezer dolláros feletti szinthez képest napon belül további 20 százalékot zuhanva 11230 dolláron érte el lokális minimumát. Innen viszont visszapattant és elég határozott emelkedést mutatott, hiszen szombaton már 15700 dollárt is adtak érte. Aztán vasárnap újra jött a fekete leves és egészen 12500 dollárig zuhant a Bitcoin kurzusa.
 
Olvassa el a Bitcoinról készült összefoglaló anyagunkat!
Milliárdok a semmiből? Nagy évet zárt a Bitcoin 

Az esésre nehéz fundamentális okokat találni, hozzátehetjük persze, hogy az őrült tempójú emelkedésre sem volt az elmúlt hónapokban. Vannak, akik a rendkívül csapkodó, de közben lefele tartó árfolyamokat úgy kommentálják, hogy a klasszikus piaci buborék kidurranását látjuk, amit az árfolyam ilyen mértékű kilengései támasztanak alá. A Bitcoinnak szerintük nincs valós értéke, csak a befektetők pillanatnyi optimizmusa tartja az árfolyamokat a magasba, de már folyik a veszteséget végül benyelők "kitömése". Más kérdés, hogy hétfőn azért ismét az árfolyam emelkedésének lehetünk tanúi. Az árfolyam 8 százalékos megugrást követően ismét 14 ezer dollár felett állt.
 
Felültették a hullámvasútra 

Miközben sokan figyelmeztettek az utóbbi egy év elképesztő árfolyamemelkedése közepette, hogy rendkívül kockázatos eszköz a Bitcoin, sokan úgy vélik, hogy olyan forradalmi változásokat generál a mögötte lévő technológia, amely révén indokolt a kriptovaluta felértékelődése. Az eszközzel kapcsolatban optimisták annak a véleményüknek adnak hangot, hogy az év vége és a karácsonyi időszak miatt az európai és észak-amerikai befektetők aktivitása erőteljesen visszaesett, így relatív kisebb eladási és vételi megbízások is számottevő árfolyammozgást képesek a piacon generálni. Az elmúlt napok hektikus csapkodása is erről szól.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!