3p

A korábbi mélypontokhoz képest mind a volumenben, mind az összetételben jelentős elmozdulást láthatunk a piacon.

Úgy tűnik, a használt lakások piacán - elsősorban Budapesten, illetve néhány vidéki nagyvárosban - megfigyelhető fellendülés megmozgatta az eladásra lakást építő vállalkozók fantáziáját. A KSH legfrissebb, 2014 első negyedévére vonatkozó statisztikája alapján ugyanis a természetes személyek által épített lakások aránya 70-ről 56 százalékra csökkent, a vállalkozások által épített lakásoké ugyanakkor 29-ről 43-ra emelkedett. Budapesten az összes lakás 83 százalékát vállalkozók építtették.

Igaz, az építtetői kör összetételének változása elsősorban a korábbi negyedévekhez képest mutat elmozdulást, hiszen ahogy a lenti ábrán is látható, a 2013-as év egészében az összes átadott lakás 40 százaléka épült vállalkozói kivitelezésben.

Ugyanígy a helyén kell kezelni azt a dinamikus változást, amely 2013 első negyedévéhez viszonyítja az idei első három hónapban átadott lakások mennyiségét, illetve a kiadott építési engedélyeket. Bár előbbi esetében az 51, utóbbinál pedig a 19,6 százalékos bővülés impozánsnak tekinthető, de ezek a számok még mindig jócskán elmaradnak a 2012-es adatokhoz képest is.

A 2006-os, vagy a 2002-es számokkal összevetve a most március végén záródó év adatait, a kiadott engedélyek számában 85, az átadott lakásokéban pedig 75 százalékos elmaradást láthatunk.

A KSH kimutatása szerint egyébként az első negyedévben Budapesten 529 új lakást vettek használatba, ami bő kétszerese a tavalyinak. A régiók közül az összes lakás több mint fele Közép-Magyarországon épült, ezen kívül csak Győr-Moson-Sopron megyében figyelhető meg számottevő lakásépítési tevékenység. Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön továbbra is csökkent a használatba vett lakások száma.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 99 m2 volt, ez 13 m2-rel kevesebb, mint korábban, ugyanis a 100 m2-nél nagyobb alapterületű lakások aránya 50-ről 39 százalékra csökkent.

Az üdülők is "beindultak"

A vizsgált időszakban 287 lakás szűnt meg. 47 üdülőépületben 82 üdülőegységet építettek, és 63 üdülőépületben 100 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett egységek száma egy év alatt több mint másfélszeresére, az engedélyezetteké pedig közel háromszorosára emelkedett. Az új üdülők átlagos alapterülete 76 m2 volt, ugyanúgy, mint egy évvel korábban.

A kiadott új építési engedélyek alapján 924 lakóépület és 1145 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 9, a nem lakóépületeknél 29 százalékos növekedést jelent. A nem lakóépületek közül 58 százalékkal nőtt az ipari, 9 százalékkal pedig a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyeké 15 százalékkal csökkent.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!