3p

Az MNB Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint mindenképpen érdemes az előzetes fogyasztói tájékozódás, ez ugyanis mérsékli a kockázatokat.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett 2016. évi Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése az aktuális pénzügyi fogyasztóvédelmi kockázatokról, a tavalyi legfontosabb jegybanki fogyasztóvédelmi vizsgálatok eredményeiről, a pénzügyi termékeket érintő jellemző problémákról, illetve az MNB pénzügyi tudatosságát erősítő ismeretterjesztő tevékenységéről számol be.

A jelentés szerint a jelzáloghitelek futamideje alatt – főként a lakáshitelek akár 15-20 éves futamidejét is figyelembe véve – számítani lehet az Európa-szerte historikusan alacsony referenciakamatok, illetve azok nyomán a lakáshitelek kamatszintjének emelkedésére. Ezt az új folyósítási hiteleknél viszont részben ellensúlyozhatja a fokozódó – az MNB által egyebek közt a fogyasztóbarát lakáshitel-koncepcióval is ösztönzött – banki verseny kamatfelár-csökkentő hatása.

A felügyelet megjegyzi, hogy mindezek miatt kiemelten fontos, hogy minden fogyasztó – a jövőbeni hosszú távú, túlzott eladósodás veszélyének elkerülése érdekében – egyéni körülményeinek alapos mérlegelésével, tudatosan hozza meg pénzügyi döntéseit.

A pénzpiacokon szintén kockázatot jelentettek tavaly egyes kis összegű, rövid fedezetlen hitelek teljes hiteldíj-mutatón (THM) kívüli költségei, a biztosítóknál a félreértékesítések, illetve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésekhez kötődő tájékoztatási kötelezettségeinek betartása. Az alacsony hozamkörnyezetben emellett a tőkepiacon egyes ügyfelek a kockázatosabb, nehezen átlátható befektetések felé fordulhatnak. A kombinált, bonyolult tőkepiaci termékek értékesítésével kapcsolatos tájékoztatás jegybanki ellenőrzése kiemelt feladat volt tavaly – áll a jelentésben.

Fogyasztóvédelmi kockázat az (uniós szabályok alapján) növekvő számú határon átnyúló pénzügyi szolgáltató, mivel esetükben korlátozottak az MNB felügyelési jogosítványai. Az elektronikus technológiák (pl. online forex platformok) térnyerése, a felgyorsult adatáramlás és adatfelhasználás pedig a pénzügyi ügyfelek személyes adatainak védelme kapcsán hordozhat problémákat magában.

A kockázatok kezelésére, megelőzésére a jegybank tavaly – a folyamatos felügyelés eszközei mellett - 302 fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított, 273 ügyben állapított meg jogsértést, amelyek miatt 258 millió forint bírságot szabott ki a piaci szereplőkre. Kiemelten vizsgálta az MNB egyebek közt a fair banki hitelezési szabályoknak való megfelelést, az elszámolás, forintosítás jogszerű teljesítését, a csoportos biztosítások feltételeit, illetve a biztosítási alkuszok szakmai tevékenységét.

A 2016-ban az MNB-hez érkezett mintegy 37,5 ezer ügyfélszolgálati megkeresés és közel 3700 írásos fogyasztói kérelem mintegy fele a hitelezésre és adósságkezelésre vonatkozott. A kérelmek száma tavaly a 2015-ös – az elszámolás, forintosítási miatti – kiugró évhez képest közel 40 százalékkal csökkent.

A jegybank tavaly - a pénzügyi tudatosság erősítését célzó intenzív kommunikációs kampányok mellett - egyebek közt a késedelmes lakossági jelzáloghitelesek helyzetének rendezéséről, illetve a lakossági pénzpiaci termékfejlesztési ajánlásokkal, az etikus életbiztosítási koncepció végigvitelével és a budapesti bankközi kamatláb (BUBOR) meghatározásával kapcsolatos feladatok átvételével tett lépéseket a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítése érdekében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!