2p

Az EU gazdasági, illetve pénzügyminisztereinek keddi brüsszeli tanácskozásán az volt a széles körben osztott vélemény, hogy az egyes országoknak a fogyasztás csökkentése felé mutató intézkedésekkel kell reagálniuk az olajár növekedésére - mondta magyar újságíróknak a tanácskozás után Veres János pénzügyminiszter.

"Elhibázott és helytelen lépés lenne, ha az európai országok adócsökkentésekkel reagálnának az olajár-növekedésre, mert ebben az esetben az európai országok részéről az árakban megnyilvánuló fogyasztási korlát sem érvényesülne a továbbiakban, és az EU-ban megtermelt jövedelem nagyobb része menne át az olajkitermelő országokba" - érvelt Veres. Mint mondta, a vitát összegző francia gazdasági miniszter is megállapította, hogy az adócsökkentési elgondolásokat illetően "ezúttal inkább nemeket hallott".

Nicolas Sarkozy francia elnök a közelmúltban áfacsökkentést javasolt az olajár bizonyos szintje fölött, de ez a francia elképzelés a mostani pénzügyminiszteri tanácskozáson sem kapott támogatást - derült ki Veres szavaiból.

A tanácskozás résztvevői olyan adatokkal ismerkedhettek meg, hogy a robbanásszerű árnövekedés nyomán előállt 140 dolláros olajár mintegy 0,4 százalékponttal veti vissza az unióban a gazdasági növekedést, valamint másfél százalékpontos inflációs többletet okoz. Az EU-országok GDP-jük több mint 3 százalékát költik olajimportra.

Az EU-ban 2000 és 2010 között nincs kimutatható keresletnövekedés az olaj iránt, míg a fejlődő világban a kereslet növekedési aránya az egyharmadot is eléri. Az unió most úgy látja, hogy az olaj árának növekedése mögött nem annyira a spekuláció, hanem inkább a fejlődő országok olajkeresletének bővülése húzódik meg.

A keddi miniszteri tanácsüléssel kapcsolatban Veres János kitért arra is, hogy az EU soros francia elnöksége előterjesztette munkaprogramját, és ebből kiderül, hogy napirenden van az európai szintű pénzpiaci felügyelet megteremtését célzó korábbi magyar javaslat is. A pénzügyminiszter szerint az ezirányú gondolkodás most erősödni látszik.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!