2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,54 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 23 171,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén pénteken alacsony volt a forgalom. A nemzetközi negatív hangulat, az olajár esése kedvezőtlenül hatott a fejlődő piacokra, ez érződött a BÉT-en is, bár zárásra a BUX gyakorlatilag elérte előző napi értékét.

Megjegyezte, hogy a Magyar Telekom piacán az előző napi emelkedést újabb vételek követték, így 400 forint felett zárt a papír, amire már régóta nem volt példa.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte: az OTP volt a nap vesztese, ára majdnem fél százalékkal csökkent zárásra, de ez sem nevezhető rossz teljesítménynek, hiszen a papír az utóbbi években nem sokat tartózkodott 6000 forint felett. Az OTP árfolyama szerinte a 6100 forintos szint közelében jár.

A Mol árfolyama 25 forinttal, 0,18 százalékkal 13 935 forintra csökkent, 996,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 28 forinttal, 0,46 százalékkal 6068 forintra esett, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,00 százalékkal 404 forintra erősödött, forgalma 598,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 27 forinttal, 0,55 százalékkal 4927 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A forint árfolyama pénteken erősödött a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon pénteken. Este hét órakor az euró 308,59 forinton, a dollár 277,33 forinton, a svájci frank 280,02 forinton, a japán jen pedig 2,4649 forinton forgott.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!