2p

A BUX 0,01 százalékos emelkedéssel, 32 481,29 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: a német DAX index 0,9 százalékkal csökkent, és a tengerentúlon is visszaesést látni. A magyar index ehhez képest jól szerepelt, nagyjából ugyanazon a szinten zárt, mint az előző napon, a forgalom azonban elég alacsony volt. A Mol lógott ki a sorból egy kisebb gyengüléssel, az OTP és a Richter erősödött, míg a Magyar Telekom ára nem változott.

Úgy vélekedett, a Richternek, amely partnerével új gyógyszerek bevezetésén dolgozik az Egyesült Államokban, jót tehet az amerikai elnök keddi bejelentése. Donald Trump a gyógyszergyártók képviselőjével találkozott, és amellett, hogy úgy vélekedett, a csillagos égben vannak a gyógyszerárak, azt is mondta, a piaci versenynek kell leszorítania az árakat. Az elnök szerint minél gyorsabban új terápiákat, új gyógyszereket kell a piacra vinni, ennek érdekében intézkedni fog az amerikai gyógyszerhatóságnál, például új vezetőt fog kinevezni, illetve karcsúsítani fogja a szervezetet - ismertette a vezető elemző.

A Mol 0,34 százalékkal, 20 250 forintra gyengült, az OTP-részvények 0,10 százalékkal, 8825 forintra erősödtek. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 513 forintot ért, a Richter-papírok árfolyama 0,19 százalékkal, 6183 forintra nőtt.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!