3p

Jelentős, bő 2,5 százalékos erősödéssel zárta a hét első napját a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe. A vezető részvények kivétel nélkül javítani tudtak, főleg a Telekom 4 százalékos ugrása emelkedett ki. A nemzetközi piacokon is újra erőre kapott az optimizmus, egyelőre megint minden szép és jó.

Jelentős, bő 2,5 százalékos erősödéssel zárta a hét első napját a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe. A vezető részvények kivétel nélkül javítani tudtak, főleg a Telekom 4 százalékos ugrása emelkedett ki. A nemzetközi piacokon is újra erőre kapott az optimizmus, egyelőre megint minden szép és jó.

20 548 pontig húzták a BUX indexet a hétfői nap végére, ez 2,6 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A több mint 500 pontos emelkedés mellé átlagos forgalom társult, késő délutánig majdnem 20 milliárd forint cserélt gazdát.

A vezető részvények mindegyike javítani tudott, a nap nyertese a Telekom lett 4 százalék feletti drágulásával. Az OTP 2,35 százalékos emelkedést követően 5409 forinton fejezte be a kereskedést, míg a Mol 15 045 forintos szintje 2,66 százalékkal volt magasabb, mint pénteken. 843 forintig ugrott a Magyar Telekom árfolyama, ezzel a távközlési papírok 3,95 százalékkal értek többet, mint a múlt hét végén.

A gyógyszergyártók sem panaszkodhattak a hét első napjára: a Richter 1,82 százalékos javulás után 38 700 forinton zárt, míg az Egis 20 510 forintos szintje 3,07 százalékkal haladta meg a péntekit.

A nap második felére a forint is magához tért a bankközi devizapiacon, a délelőtt 270 feletti euróárfolyam 268-ig süllyedt. A részvénypiac zárása után 268,83 forintot kellett adni egy euróért, ami majdnem 1 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki árfolyamnál. A dollárral szemben 181,33-ig jött vissza a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 176,86 forintot ért.


A nemzetközi piacokon is mindenütt pozitív volt a hangulat, elsősorban az eddig megjelent vártnál jobb harmadik negyedéves gyorsjelentések húzták a piacokat. Hétfőn például a Philips számolt be meglepően magas profitról. A londoni tőzsde FTSE indexe délutánra 1,43 százalékos pluszba kúszott fel, míg a frankfurti DAX 1,65 százalékot javított. Régiónkban a varsói WIG 20 1,23 százalékot tudott javítani, a prágai tőzsde PX indexe pedig 3,15 százalékkal lódult meg.

A kedvező hangulatnak köszönhetően a Wall Streeten is jó hangulatban indult a kereskedés a héten megjelenő vállalati eredmények előtt. Az első pár óra után a Dow 0,66 százalékos pluszban állt, a S&P pedig 0,71 százalékkal volt pénteki értéke felett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!