3p

A BUX szerdán lépte át a 24 ezer pontot, amire utoljára tavaly május elején volt példa. Az emelkedés magas forgalommal is párosult, szerdán és csütörtökön 40 milliárd forint fölött volt a napi részvényforgalom. Pénteken ugyan lendületét vesztette az emelkedés, de a magas árfolyamszintek megmaradtak.

A BUX index 24 432,50 ponton zárt pénteken, 800 ponttal, 3,39 százalékkal magasabban az előző heti záró áránál. A részvénypiaci adásvétel 150,2 milliárd forintra nőtt az előző hét 61,6 milliárd forintos forgalma után. A BUX mellett az OTP árfolyama is 11 havi csúcsra ért, 6 ezer forint fölött forognak jelenleg a papírok. Lendületbe jött a Mol is, a papír árfolyama átvitte a 24 ezer pontos ellenállást, a Magyar Telekom árfolyama pedig 600 forint fölé nőtt.

Az elmúlt hét nemzetközi eseményei közül kiemelendő, hogy az Európai Központi Bank csütörtökön a vártnak megfelelően 25 bázispontos kamatemelésről döntött. A kamatemelését követő sajtótájékoztatón a bank elnöke a várakozásokat cáfolva nem utalt a szigorítás májusi folytatására. Fontos hír volt az is, hogy Portugália pénzügyi segítséget kért az Európai Uniótól. A hírt pozitívan fogadták a piacok, a szakértők szerint a mentőcsomag véget vet az országgal kapcsolatos bizonytalanságnak.

A BÉT-en többnyire erősödtek a vezető részvények, kivéve a gyógyszeripari papírokat, amelyekre a gyógyszertámogatási rendszer várható átalakításával kapcsolatos bizonytalanság hatott negatívan.

Kiemelkedően teljesített az OTP, mint ahogy az európai tőzsdéken is a bankszektor papírjai szerepeltek a legjobban. Emellett az OTP emelkedésében közrejátszott a 72 forintos osztalékjavaslat bejelentése is, valamint a kormány adósmentő csomagjával kapcsolatos várakozások. Az OTP részvények ára egy hét alatt 10,03 százalékkal 6321 forintra nőtt.

 A forgalomból is leginkább az OTP vette ki a részét: a 150 milliárd forintos összforgalomból a bankpapírok adásvétele 72 százalékot tett ki, a Mol 15,2 százalékkal, a Magyar Telekom 4,2 százalékkal, a Richter pedig 4,1 százalékkal részesedett.

A Mol 2,63 százalékos erősödéssel 25 350 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom árfolyama 3,89 százalékkal 614 forintra nőtt. A Richter részvények ára 3,61 százalékkal 38 500 forintra csökkent, míg a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 6,06 százalékos visszaeséssel, 19 000 forinton zárta a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1926,53 ponton zárt pénteken, 16 ponttal, 0,83 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!