2p

A távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Huawei technologies árbevétele 11 százalékkal 98,3 milliárd jüanra (15,38 milliárd dollár) nőtt 2011. első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság hétfőn.

A vállalat működési eredménye az első hat hónapban 12,4 milliárd jüan volt. A társaság nem közölt előző évi adatot.

A Huawei hétfőn megerősítette idei évre vonatkozó eredményelőrejelzését: ennek értelmében az előző évinél 7 százalékkal magasabb, 199 milliárd jüanos árbevételt érhet el. Az előző évben 24 százalékkal 185,18 jüanra nőtt a társaság árbevétele.

A társaság közleménye szerint megtartotta szélessávú mobil internet piacán az iparági vezető szerepét, a mobiltelefon üzletág pedig 100 százalékos növekedést hozott az első félévben. Utóbbiban az eladás fő hajtóerejét az Android alapú okostelefonok adták, amelynek értékesítési adatai alapján a Huawei a világ 5. legnagyobb gyártója.

Cath Meng, a Huawei pénzügyi igazgatója a vállalat közleményében úgy fogalmazott: "Habár a világgazdaság továbbra is bizonytalan, a Huawei 2011 első félévében nyújtott teljesítménye összhangban volt elvárásainkkal".

A Huawei 2004-ben jelent meg Magyarországon, ahol azóta európai ellátó központot hozott létre. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen a finn Elcoteq gyártóbázisán  telekommunikációs hálózati rendszereket készíttet a vállalat mintegy félezer alkalmazottjával.

A Huawei április közepén jelentette be, hogy felfuttatja magyarországi termelését, és a logisztikai szolgáltatások bővítésének köszönhetően Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátó központja.

A Vodafone Magyarország márciusban jelentette be, hogy a Huawei hajtja végre hálózatának korszerűsítését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!