4p

Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár és a Tárki közösen kidolgozott nyugdíjszámítási modellje alapján jövő héttől bárki kiszámíthatja, hogy speciális paraméterek alapján mekkora lesz a várható nyugdíja. Az új modell annyiban tér el a jelenleg használatostól, hogy nem matematikai, hanem inkább szociológiai metszet alapján dolgozik. Mfor.hu tudósítás.

Mennyivel lesz több a nyugdíjam, ha mégis lediplomázom? Forintra pontos válasz természetesen nem adható, ám hozzávetőlegesen megkaphatjuk a választ. Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár és a Tárki közösen dolgozott ki egy mondthatni személyre szabható nyugdíjkalkulátort, amellyel többek között az is kideríthető, mennyivel lesz több a nyugdíja valakinek csak azért, mert férfi.

A most működő számítások jelentős része csak arra szorítkozik, hogy mennyi lesz a nyugdíjkasza hiánya húsz év múlva - mondta Fórizs Sándor, az Évgyűrűrk igazgatósági elnöke. Az egyetlen egyénekre bontott kalkulátor a PSZÁF programja, amely azonban pusztán matematikai szempontok szerint mutatja meg a várható nyugdíj összegét, egyéb mutatókat azonban nem vesz figyelembe.

Átlagolás helyett egyéni szempontok

Így például nem tesz különbséget a végzettség, a nem vagy a munkavégzés típusa között, vagyis egy pályakezdő villanyszerelő ugyanabba a kategóriába esik, mint egy ötvenéves ügyvédnő. Ezen finomít valamelyest az Évgyűrűk programja, amely a jövő héttől lesz bárki számára elérhető.  A rendszer egy részről természtesen ugyanazokat az adatokat használja majd mind a PSZÁF.

A makro adatokat illetően nincs különbség, az infláció, a keresetnövekedési adatok ugyanazok - az idénre ugyanakkor még a tavaly megállapított 6,2 százalékos inflációval számolnak a valós 7,5 helyett, 2010 utánra pedig két-három százalék az irányadó. A keresetnövekedés esetében öt-hat százalékkal számol a rendszer mind a bruttó mind a nettó keresetek esetében. A nyugdíjszabályozási tényezők az aktuális szabályokat veszik figyelembe, vagyis a 62 éves korhatárt, a nyolc százalékos pénztári tagdíjat, a kerestenövekedéssel arányosan növekedő járulékplafont stb.

Nem, végzettség, munka

A lényegi különbség az, hogy a számítás figyelembe vesz számos szociológiai természtetű mutatót is. Így az életkor mellett a nem, a végzettség és a munkavégzés típusát is csoportosítják. Ez egyrészt a várható bérezést is magába foglalja, ugyanakkor azt is valószínűsíti, hogy  hány év szolgáltati időt produkál az érintett. 

A rendszer négyféle végzettséget (szakképesítés nélküli, szakmunkás, érettségizett, diplomás) és hétféle munkavégzést tartalmaz (szakképzettséget nem igénylő, segédmunkás, ipari szakmunkás, építőipari és kereskedelmi szakmunkás, szolgaltatást végző, szellemi munka érettségivel, diplomás szellemi).

Ennek alapján elvileg 56 féle kombináció adható meg a rendszerben - persze az kevésbé valószínű, hogy egy diplomás végzettségű szakképzettséget nem igénylő munkát véget, vagy épp fordítva, egy általános iskolát végzett vezető beosztású szellemi munkát lásson el. Ehhez jön még hozzá a nembeli eltérés, vagyis annak statisztikai átlaga, hogy a nők adott korcsoporton belül mennyivel keresnek kevesebbet a férfiaknál. 

Várható hozam 

A program az említett mutatók mellett azt is megmutatja, hogy hogyan változik a várható nyugdíj összege a pénztárak reálhozamának tükrében. Az Évgyűrűk az elkövetkező húsz évre két százalékos reálhozammal számol a keresetnövekedés és a várható infláció alapján a teljes piacot alapul véve. A két százalékos reálhozam Fórizs Sándor szerint egyébként igencsak óvatos becslés, amit minden további nélkül teljesíthetnek a pénztárak hosszú távon.

A várható hozam ugyanakkor magasabb lesz, hiszen egyrészt most is magasabb, a reálértéket tekintve négy-hat százalékos. Emellett 2009-től megjelennek a szabadon összeállítható portfóliók, vagyis magasabb kockázattal ugyan, de az értékpapírok megjelenésével magasabb hozamok jönnek. Végül pedig egyszerűen kevesebbe kerül majd maga a vagyonkezelés is.

F. Sz. E. 

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!