4p

Csütörtökön komoly eladói nyomás alá került több kriptovaluta, miután Dél-Korea azt közölte, hogy megtiltja az ilyen eszközökkel való kereskedést.

Ismét az aggodalmak erősödtek fel a kriptovaluták piacán, és a három legnagyobb ilyen eszköz, a Bitcoin, az Ethereum és a Ripple is komoly eladói nyomás alá került. A legismertebb virtuális pénz, közel 6 százalékkal gyengült, és ismét a 13 ezer dolláros szinthez közelít, pedig a hét első felében még 17 ezer dollárt is adtak egy Bitcoinért.

Az ijedtség hátterében az áll, hogy a virtuális pénzek fontos piacának számító Távol-Keleten újabb országban tilthatják be a velük való kereskedést. Csütörtökön olyan információk láttak napvilágot, hogy Dél-Koreában a jövőben semmiféle kriptovalutával nem lehet majd üzletelni.


A dél-koreai igazságügyi miniszter, Park Sang-Ki szerint komoly aggodalmaik vannak az ilyen eszközök használatával kapcsolatban, és megkezdték egy törvényjavaslat előkészítését, amely a kriptoeszközökkel való kereskedelmet korlátozza. A döntést azt követően hozták meg a miniszter szerint, hogy konzultáltak a pénzügyminisztériummal és a szabályzó hatóságokkal. Vannak ugyanakkor olyan hangok, hogy a tervezett javaslat elfogadása akár éveket is igénybe vehet, addig pedig kiszámíthatatlan, hogy milyen piaci folyamatok lesznek majd. Sok elismert szakértő vélekedik úgy, hogy komoly összeomlás jöhet a virtuális fizetőeszközök piacán, szerdán éppen a világ leggazdagabb és legismertebb tőzsdei befektetője, Warren Buffett adott hangot ilyen véleményének.

A koreai kezdeményezést azonban nem véletlenül vették a befektetők komolyan, a kriptoeszközök két legnagyobb dél-koreai legnagyobb tőzsdéjénél, a Coinone-nál és a Bithumb-nál a rendőrség és az adóhatóság is razziát tartott a héten a Reuters jelentése szerint.

A dél-koreaiak lépése azért is figyelemre méltó, mert eddig elsősorban olyan – kevésbé demokratikus - országok igyekeztek a kriptoeszközöket korlátozni, ahol ezek használatával tüntettek el a hatóságok szeme elől vagyonokat. Igaz, a hivatalos álláspont szerint a szigorú szabályozásra a helyi hatóságok is azért kényszerülnek, mert több feltételezett esetben is kriptovalutákat használtak pénzmosáshoz.

Ráadásul a kelet-ázsiai térség befektetői kiemelt forgalmat bonyolítanak ezekkel az eszközökkel, egyes statisztikák szerint a dél-koreaiak az első öt legnagyobb forgalmat bonyolító ország között vannak.

A virtuális pénzügyi eszközök korlátozásáról a nyár óta folyamatosan látnak napvilágot hírek, Oroszországban és Kínában is életbe léptettek olyan jogszabályokat, amely komoly tiltásokat tartalmaz a kereskedésre vonatkozóan. Ugyanakkor Peking a héten már a bányászat kapcsán is hozott tiltó rendelkezést. A nyugati világban egyelőre nincsenek ilyen akadályok, igaz több szabályozó hatóság és jegybank is felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen eszközökkel való kereskedelem fokozottan kockázatos.
 
A Bitcoin konferenciára sem lehet jegyet venni Bitcoinért

Noha a Bitcoin kapcsán a határtalan lehetőségekről beszélnek egyes szakértők, ezzel magyarázva a kriptovaluta árfolyamának szárnyalását. A kritikusok azonban azt róják fel, hogy gyakorlatilag sehol sem lehet fizetésre használni az eszközt. Csattanós válasz helyett maguk az érintettek is "sunyítanak", hiszen például az egyik legnagyobb rendezvényen, az Észak-Amerikai Bitcoin Konferencián sem fogadják el, hogy a résztvevők az 1000 dolláros részvételi díjat kriptovalutával fizessék ki, számolt be a Business Insider.  

Noha éves szinten még mindig elképesztő hozamokat láthatunk, nagyon sokan szálltak be akár a Bitcoinba, akár más ilyen valutába. Az árfolyammozgás ugyanakkor főleg a legismertebb eszköznél december közepe óta nem kizárólag emelkedő, így egyre többen tapasztalják meg, hogy egyik napról a másikra óriási veszteségeket szenvedhetnek el.

A Bitcoin mostani esése egyébként még viszonylag korlátozott, az immár csak harmadik legjelentősebb kapitalizációval rendelkező Ripple a hét elején még a 4 dolláros szinthez közelített (a maximuma 3,84 dollár volt), csütörtökön pedig már csak 1,7 dollárt ért. Tehát nagyjából két nap alatt értékének a 60 százalékát veszítette el.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!