3p

Az elmúlt évi adatokhoz képest az év első két hónapjában valósággal pezsgett a lakáspiac. A magas januári számok ugyan még a végtörlesztési hajrával magyarázhatóak voltak, ám a viszonylag élénk kereslet februárban is megmaradt a Duna House Barométerének adatai alapján.

A kiemelkedően magas januári adás-vételi tranzakciószámot követően a februári hónap is magas számot produkált, holott január végével lezárult a végtörlesztési időszak. Az aktuális 9014 darabos tranzakció majd másfélszer akkora mennyiség, mint az egy évvel ezelőtti, amely 6100 alatt maradt. – áll a Duna House aktuális ingatlanpiaci Barométerében.

A piaci lendület kitartani látszik a februári Keresletindex alapján, a látványosan kiemelkedő januári eredményt követően a februári hónap ugyan visszaesett, de messze nem a tavalyi átlagra. A 75 pont körüli tavalyi átlagot közel egynegyedével haladta meg a februári érték, ami jelenleg 89 ponton áll.


A februárban lebonyolított adás-vételek átlagai alapján a panel lakásokat továbbra is Kelet-Magyarországon veszik a legolcsóbban. Legtöbbet természetesen Budán adtak a panelért, itt 233 ezer forint volt egy négyzetméter átlagára, vagyis majdnem duplája, mint a keleti régióban. A téglalakások tekintetében is ezek a régiók mutatták a két szélső értéket.

Februárban kis népszerűségvesztést mutatott a budai oldal az egy hónappal ezelőtti értékekhez képest, egyedül a 12. kerület tudott egy százalékkal erősödni. A belváros stagnált, de a 14-18 kerületek mindegyike erősödni tudott 1-2 százalékkal. A legnépszerűbb célkerület továbbra is a 13., az érdeklődők 21 százaléka jelöli meg lehetséges lakhelyének. Szinte minden területen és típusnál csökkentek az irányáraknál és az alkunál mért árcsökkenések aránya a végtörlesztés csúcspontjának számított januárhoz képest. A február már a megszokottabb képet mutatja, bár a fővárosi házeladók továbbra is közel 20 százalékot engedtek az eredeti elképzeléseikből, mire az adás-vétel megszületett. A budapesti panelt eladóknál az összes engedmény 8 százalék volt.

A fővárosi befektetési kedv nem hanyatlik arányában, sőt a közel 14 milliós átlagos vásárlási érték is az egyik legkiemelkedőbb. Vidéken már jelentősebb a befektetők arányának csökkenése, hiszen a januári 31 százalékról 20 százalékra esett vissza, bár így is a második legmarkánsabb csoport az első lakásukat vásárlók után. A befektetők hasonló méretet (~55 m2) preferálnak, mint a fővárosban vásárlók, de mindezt 5 millió forinttal olcsóbban teszik. Negyedannyi az előtörlesztők aránya a fővárosban, mint a végtörlesztés hónapjaiban, vagyis alig haladja meg a 10 százalékot. Az értékesítés két legfőbb oka februárra a nagyobb lakásba költözés és az örökölt ingatlan értékesítése lett.
Vidéken nőtt kissé a 60-80 m2-es méretkategória iránti kereslet, bár a többség (59%) ez alatt vásárolt.

Fajlagos lakásárat tekintve továbbra is az 5-10 milliós kategória teszi ki a tranzakciók többségét, 58 százalékot. Budán csökkent a 20 m2 alatti garzonok iránti vásárlókedv egy hónap alatt, viszont növekedett a 20-80 m2 közötti sávokban. Négyzetméter árban a 200-250 ezer forint közötti sáv ugrott láthatóan, így a vevők 44 százaléka 200-300 ezer Ft/m2 áron vásárolt. A lakás fajlagos árában így az 5 millió alattiról az 5-10 millió közöttire került át a hangsúly. Pesten a 100-200 Ft/m2 sáv ugrott kissé, így az itt megvett lakások fele az 5-10 millió forintos kategóriába esett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!